A fogas-süllő ikrák gyüjtése és költése

"A kihelyezésre szánt helyek megválasztásánál a kikelt halivadék védelmére esik a fősuly: e helyek olyanok legyenek, hogy ott a magával egyideig tehetetlen halacska védve legyen a netáni eliszapolás ellen, e mellett ne nélkülözze a szükséges táplálékot sem, mely fejlődésének első szakában kizárólag apró állati és növényi szervezetekből áll. Kerülni kell tehát az erősebb áramlásnak kitett, valamint a túl mély helyeket, mert ez utóbbiak természetszerűleg mindig szegényebbek a haltáplálékban, mint a sekélyebb, aránylag könnyen átmelegedő szélvizek. Főleg a széleken képződő öblök, avagy a vízfolyást gátoló akadályok mögötti részek alkalmasak e czélra, amennyiben a talaj kavicsos vagy fövényes, a viz mélysége pedig nem kisebb az 1.0 m., de nem is nagyobb az 1.5 méternél. Folyóknál a holt ágakat ajánlhatjuk, abban az esetben, ha az imént említett feltételek mellett az anyamederrel legalább egyik részükön összeköttetésben állanak. Egészben véve leghelyesebb azonban itt is a természet útmutatását követnünk s ott, hol fogas-süllők vannak, ezek ivási helyein a kihelyezést végeznünk.
A költés foganatosítása és az ezzel járó teendők.
Költésre ritkásan fonott, füzvessző kosarakat (1. 2. ábrát) szoktak alkalmazni, a melynek nyílásai elég tágak arra, hogy a kikelt ivadék tetszése szerint juthasson a szabadba, addig azonban úgy a bőven kínálkozó ikrafogyasztó állatok falánksága, mint az esetleges iszapolás ellen is kellő védelmet nyújt. Minden kosár fedéllel van ellátva, mely a költés tartamára a rajzból látható módon egy kis fadarabbal elzárandó. Egybe legfeljebb 20.000 drb ikrát tegyünk, lehetőleg ügyelve arra, hogy az ikrákat tartalmazó gyökérfonat szálai mentől lazábban feküdjenek."