Agatha Christie: A karácsonyi puding

"Hercule Poirot pillantása felmérte a házat. Tekintete egy percre a ház környezetére tévedt, az üzletekre, a jobb oldali nagy gyárépületre, a szemben lévő lakótömbre.
Szeme ismét Northway House-t, régebbi idők tanúját pásztázta - a tágas terek, nagy vagyonok tanúját, a dölyfös házat akkoriban zöld mezők övezték. Most anakronizmusnak hatott, elsüllyedve és elfeledve állt a modern London háborgó tengerében, a helyét ötven megkérdezett közül alig egy tudta volna megmondani.
Mi több, igen kevesen tudták, hogy kié, jóllehet tulajdonosa nevét felismerték volna: a világ egyik leggazdagabb embere volt. De sok pénzzel nemcsak kérkedni lehet, el is lehet hallgattatni az érdeklődést. Benedict Farley, a különc milliomos nem tudatta a világgal, hogy hol lakik. Őt magát is ritkán lehetett látni, alig-alig jelent meg a nagyközönség előtt. Időről időre felbukkant az igazgatótanácsi üléseken, szikár alakja, horgas orra, rekedtes hangja félelmet keltett a többiekben. Ettől eltekintve legenda volt csupán. Beszéltek zsugoriságáról csakúgy, mint hihetetlen nagylelkűségéről, tarka házikabátjáról (ami állítólag már 28 éves), arról, hogy folyton káposztalevest és kaviárt eszik, és hogy irtózik a macskáktól. A nagyközönség mindezt tudta."