Alberto M. DE. Agostini: Tíz esztendő a Tűzföldön

"E közben egyik nap telt a másik után, a nélkül, hogy kilátásunk lett volna az idő javulására. A folytonos eső alig szünetelt, az ég folyvást sűrű felhőkkel volt borítva.
Egyetlen éjszaka láttuk ismét néhány másodpercre a Sarmiento piramisát. Olyan titokzatosan jelent meg a félárnyékos csúcs, mint valami kísértet. A csúcsa nem volt teljesen szabad, kis felhőfoszlányok rohantak el köiülötte, de legalább még egy pillantást vethettünk félelmesen pompás, a ráfagyott jég súlya alatt szinte görnyedő falaira.
Elveszítettünk teljesen minden reményt arra, hogy a hegyet erről az oldalról mászhatj ük meg. A hosszas várakozást meguntuk, belefáradtunk az örökös viharos, esős időbe, tehát elhatároztuk, hogy a Negri-fjordot végképpen elhagyjuk.
A Monté Sarmiento nyugati oldalán nem találtunk alkalmas kikötőhelyet s így rászántuk magunkat, hogy a, Magdalena-csatorna túlsó oldalán, a Labyrinthus-szigsteknél ütünk tanyát, onnan, ha az idő kedvezőre fordulna, egy óra alatt a Sarmiento lábánál lehettünk és kikereshettük a mászásra legalkalmasabb helyet.
Februárius 4—5. — A Labyrinthus-szigetek a Clarence-sziget keleti partjának egyik öblében vannak szétszórva. A Magdalena-csatorna felöl nem lehet látni őket, mert a partok zöld erdői közt eltűnnek az erdővel borított kis szigetek is.
Amikor az öbölbe behajóztunk, megállapíthattuk, hogy a «Beagle» tisztikara nagyon találóan választotta számukra a Labyrinthus nevet. Minden oldalon öblök, csatornák, tengerágak bukkantak elő, amikor kis kutterünk veszélyes vonalakban siklott tovább az öböl csendes vizén."