Andy McNab: Hívójele: Bravó Kettő Nulla - 1996.

"Egyik-másikat, például az 50 mm-es gépágyút, két éve nem sütöttem el. Órákat vettünk most azoktól, akik valamihez a legjobban értettek - lett légyen az a századfőtörzs vagy a legzöldfülűbb újonc. Voltak Scud-riadók is, úgyhogy mindenkit érdekeim kezdtek az atom-, biológiai- és vegyivédelmi teendők, amiket legtöbben azóta nem gyakoroltak, hogy a régi egységüket odahagyták. Sajnos Pete-nek, a hegyiszakasz-instruktorunknak irgalmatlan skót tájszólása volt, egy értelmes szót nem létezett kihámozni a beszédéből. Akár Gazzá, a focista, amikor seggrészeg. Próbáltunk, próbáltunk kihüvelyezni valamit a dumájából, de egy negyedóra után nem lehetett tovább bírni cérnával. Valaki föltett egy hülye kérdést, mire a pasas úgy belelkesedett, hogy még gyorsabban kezdett hadarni. Aztán újabb kérdések, és csak pörgött, pörgött a mókuskerék. A végén úgy döntöttünk, bízunk a Jézus Krisztusban, és köpünk a Pete által demonstrált, vészhelyzetben kívánatos evési meg ivási formulákra, annál is inkább, mert akkor a szarási meg hugyozási formulákkal se kell vacakolnunk — bonyolult ügyek ezek a magunkfajta bunkóknak. A végén, amikor a foglalkozás káoszba fulladt, Pete meg is jegyezte, hogy nem ez volt élete legfényesebb napja - legalábbis így hangzott valahogy, ami a száját elhagyta. Pilótaszemüvegekkel bőven el voltunk viszont látva, úgyhogy ki is álltunk a hangárkapuba, és baromi nagyképűen fölbiggyesztettük, ahányszor csak valaki arra tévedt."