Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

"- Kelj föl és gyere közelebb. Szeretnélek jobban megnézni.
Azt hittem, hogy amikor a közelébe érek, megint mond valamit. Ő azonban kivette az obijába tűzött, fémfejű, bambusszárú pipáját. Maga mellé tette, majd ruhaujjának zsebéből elővarázsolt egy selyemzacskót és kivett belőle egy nagy adag pipadohányt. A dohányt a kisujjával a pipafejbe tömte, a pipa szárát a szájába vette és egy kis fémdobozból kivett gyufaszállal meggyújtotta a dohányt.
Csak ezután nézett rám. Nagyokat pöfékelt, miközben a mellette ülő idős asszony fájdalmasan sóhajtozott. Azt tudtam, hogy nem szabad egyenesen az Anyára néznem, mégis az volt az érzésem, mintha a füst a föld egy repedéséből törne elő. Olyan kíváncsi lettem rá, hogy a szemem önálló életet kezdett élni. Ennek az lett a következménye, hogy minél többet láttam meg az Anyából, annál nagyobb lett az elragadtatásom. Sárga színű kimonót viselt, amelyet zöld és narancsszínű leveleket hordozó fűzfaágak díszítettek. A kimonó anyaga pókháló finomságú selyemből készült. Obiján is sok néznivalót találtam. Valamivel súlyosabb anyagból készült, mint a kimonó. A színe vörösesbarna volt és aranyszálak szőtték át. Ahogy egyre jobban elmerültem ruházatának megcsodálásában, lassanként mindenről megfeledkeztem - nem érdekelt, hol vagyok, mi lett a nővéremmel, anyámmal, apámmal - arról is, milyen sors vár rám. Aztán durva megrázkódtatás ért: elegáns kimonógallérja fölött ahhoz annyira nem illő arcot láttam meg, mintha egy macska megsimogatása után jönnék rá arra, hogy kutyafeje van. Az asszony nagyon csúnya volt, noha sokkal fiatalabbnak tűnt, mint Auntie. Nem gondoltam volna, hogy az Anya tulajdonképpen Auntie húga - annak ellenére, hogy így szólították egymást: „Anya" és „Auntie". Egyébként az egész okijában mindenki így hívta őket. Később az is kiderült, hogy nem vér szerinti testvérek, mert más-más családban születtek. Testvérekké azáltal váltak, hogy Nagyi mindkettejüket örökbe fogadta. Valójában mostohatestvérek voltak csupán."