Bagi Iván: Mindenki megvan

"Érdekes tény, hogy a legtöbb ember elveszítette a jóindulatát vele szemben, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs, és nem is lesz pénze. Aznap nehezen kelt föl, kedvetlenül kóválygott a romokon, már rég ki kellett volna takarítania. Éjjel csak nagyon nagy kínlódással tudott elaludni, mert a városban több helyen is összecsapások voltak. A tüntetők nyomasztóan sokan lettek, törtek-zúztak, kiszámíthatatlanná váltak. A rendőröknek órákba telt, mire fel tudták őket oszlatni. Az ő környékét szerencsére nem érintették a harcok. Ma már lecsengtek a megmozdulások, de mindenki tudta, hogy holnapután akár ki is újulhatnak. Tamást most a pénztelenség jobban zavarta. Valamit ki kellett ötlenie. A lakás kicsit volt csak lelakva. Kis egyszerű, pofás legénylakás, minden egyben volt, csak a fürdőnek volt külön ajtaja, a nagy kék IKEA-függönnyel két nagy helyiségre lehetett osztani a kecót.
A barátnője sales asszisztens volt egy jól menő reklámcégnél, elég sokat dolgozott. Dettynek hívták. Testes, magas lány volt, kissé ráncos arccal, affektáló hanggal, és három éven keresztül porig alázott önérzettel. Tamás természetesnek vette a jelenlétét, olyan volt, mint az egészséges gyerekek fején a fül, vagy
szájukban a fog, tök mindegy, mintha nem is lenne. És csakugyan az utóbbi időben már csak nyűglődtek. Kölcsönös sérelmek ágyazódtak bele a közös idősíkba. Milyen különös, tegnap még teniszeztek, annyira jó idő volt, ma meg csípős hideg van. A tenisz furcsán zajlott. A barátnője arca másképp sugárzott, mint általában, nagyobb adag ellenérzés vegyült a kifejezésébe. A pályát egyébként, úgy két hónapja a lakás közelében találták, és nagyritkán elsétáltak oda. A fiú a maga szokott pikírtségével és türelmetlenségével állt hozzá. Odetthez, aki szinte nyűg volt neki. Nem látta a lány arcát, csak a tohonya testét nézte, amint bénázik az alapvonal körül, és látszólag tüntetőén teszi. Ehhez aznap nem volt türelme Tamásnak. Hamarabb abbahagyták a játékot. Már hazafelé megkérdezte a lánytól, aki még harminc éves se volt, hogy tudna-e neki segíteni. Vagyis hogy még ki se mondta, de a lány a már jól megszokott affektáló hangján türelmetlenül félbeszakította. - Én nem fogok segíteni, Tamás! - nyújtotta önérzetesen a szavakat, ami több mint idegesítő volt."