Baktay Ervin: Körösi Csoma Sándor

"De annyit ki tudott szedni a vándorból - bizonyára csak lassan, apránként, ismerve Csorna szerénységét -, hogy kivételes értelmű, kivételes tehetségű emberrel hozta össze a véletlen szeszélye. Olyan emberrel, akiben a képességeken felül még törhetetlen akaraterő, megingathatatlan kitartás is él; teste elpusztíthatatlanul szívós, s a céljáért olyan áldozatokat tud vállalni, amilyenekkel a legelszántabb nyugati kutató sem dicsekedhetik.
Moorcroft elgondolkozott. Mi lesz ezzel a csodálatos emberrel? Talán eléri a célját, azaz eljut oda, ahová törekszik. De vajon megtalálja-e ott azt, amit keres? És ha igen, lesz-e annak olyan jelentősége, amit Moorcroft vagy bármely más angol értékelni tudna? Mi haszon és előny származhatik abból a bizonytalan kutatásból, amely voltaképpen nem alapszik semmi valós tényen, nem irányul semmiféle körvonalazható, le-mérhetően meghatározott célra? Hiszen Csorna maga sem tudott többet mondani erről, mint hogy reméli: valahol, valamikor rátalál valamire, ami fényt deríthet nemzete eredetének odáig megoldatlan kérdéseire. A magyarnak ennyi elég lehetett, hogy föltegye rá az életét, de Moorcroft, a realitásokban gondolkodó angol csak egyféleképpen foghatta fel a dolgot: íme, itt van egy egészen rendkívüli ember, felvértezve annyi tudással, amennyi két angol vagy német tudósnak egy egész életre elég volna, hogy nagyszerű eredményeket érjen el vele; s ez a rendkívüli ember magányosan, segítség, pénz nélkül bolyong a világban, nem is tudja bizonyosan, hol találhatja meg kutatásának tényleges területét, és ha tudná, akkor sem juthat oda, hiszen ehhez nem elég az elszánt akarat. Ha tovább megy ezen az úton, nem várhat reá más, minthogy valahol az ismeretlen messzeségben egyszer porba roskad, s a sok kiváló képesség, amely benne lakozik, gyümölcstelenül és helyrehozhatatlanul elkallódik ...
Bizonnyal nem így, egyszerre és nem ilyen határozott formában bontakozott ki mindez az álmélkodó angolban, hanem lassan öltött körvonalakat. Eleinte talán maga sem tudta, mihez kezdjen a furcsa idegennel, akinél meglepőbb „különcöt" még az ilyenekben bővelkedő Albion sem termel. De megtudta, hogy brit kormányzati személyek már útja folyamán pártfogásba vették, s azt is mihamar észrevehette, hogy Csorna őszinte hálát érez ezért az angolok iránt. Egyelőre valószínűleg csak arra gondolt, hogy maga mellett tartja a különös vándort, s azután majd meglátja, hogyan segítheti elő terveiben, munkájában. Sokoldalú nyelvismeretei, meglepő nyelvérzéke, tanulnivágyása és rokonszenves magatartása megérttette Moorcrofttal, hogy igen használható útitársra, talán munkatársra tett szert a „székely-magyarban", ahogyan Csorna bemutatkozott."