Barcza József (szerk.): A Debreceni Református Kollégium története

"1644-ben újabb zendülés tört ki az iskolában. A diákok elhagyták az iskolát, tiltakozva az ellen, hogy az új kántor nem a régi szokás szerint fizette a diákságnak a temetési éneklésért járó összeget. A városi tanács nem tudott vagy nem akart végleges döntést hozni a kérdésben, ezért csak annyit határozott, hogy a diákok maradjanak csendben, amíg a generális zsinat össze nem ül. 1650-ben olyan zavargásokra került sor, melyeknek következményei messze kihatottak nemcsak az iskola, de a város határain túlra is, és súlyos következményekkel jártak az iskola életére. Szokolyai István és Mányoki István rectorsága idején történt a nagyméretű lázadás. Szokolyai rectort a coetus felelősségre kívánta vonni „olyannal tévén adóssá, amivel nem bírt, nem is fizethetett". A ma már pontosan fel nem deríthető ok miatti viszályban a rector a városi tanácsnál és az egyházmegye esperesénél keresett orvoslást sérelmére. A tanács és az egyházmegye képviselői erőszakkal behatoltak az iskola területére. A diákok ragaszkodva a „schóla szabadságához" generális zsinat elé akarták vinni a kérdést. Az iskolai összecsapásnak több sebesültje is lett, végül a seniort és a contrascribát tömlőébe vetették. Az ügyben a fejedelem által összehívott generális zsinat intézkedett, s a Debrecenben tartott semigenerális zsinat olyan intézkedéseket hozott, amelyek tovább gyengítették a coetus erejét. Az iskolai szenátus, a senatus scholasticus eltörlését már ekkor kimondták. Valójában azonban ezt a rendelkezést nem hajtották végre sem ekkor, sem 1657-ben, amikor a törvény újra rögzíti, hogy a visszaélések miatt eltöröltetik a senatus scholasticus. A határozat a rectort a coetus fölé helyezte, vele szemben a senatus scholasticus nem léphet föl egyenrangú félként. A végzések a tanácsot kártérítés fizetésére kötelezték, az elfogott diáktisztviselőket pedig szabadon kellett bocsátani. Az egyházi befolyás érvényesülését mutatja az a tény is, hogy az iskolát ellenőrző vegyes bizottságban csak a világi tagok számát állapították meg. Túlsúlyban mindenképpen az egyháziak voltak. Az iskola szempontjából a végeredmény mégis csak az lett, amit a krónikaíró Barta Boldizsár így fogalmazott: „A schólát újabb törvényekkel megszorongatják..."