Bp. 1994. 211 oldal, szövegközti rajzokkal, kiadói, karton-kötésben, jó állapotban.
1190 Ft
"S ennek a nagy, hatalmas világnak a közepe a Duna-Tisza rónasága; ez a középpontja a hun birodalomnak; itt volt valahol a hun birodalom fővárosa, s e fővárosban Attila halmon épült, fatornyos palotája. Magának a hun népnek nagy tömege a szarmata síkságon élt, a birodalom középpontján csupán az előkelők vették körül a világverő hun királyt. Nagy nevezetességű történeti tény ez: a mai Magyarország ekkor volt először középpontja egy nagy, hatalmas birodalomnak.
Akár a gyűlölet, akár a csodálat hangján beszél Attiláról monda és krónika: mind a két hang az ő világtörténeti alakjának rendkívüli nagyságát hirdeti, bizonyítja. Ő maga hiszi erős, vallásos hittel, hogy küldetése van ezen a földön; hogy a hódítás jogát egy felsőbb hatalom ruházta rá. Közös vonása ez a nagy dolgokra elhivatott embereknek, a világhódítóknak. Különösen jellemzi ez a turáni fajt, s mint Attila, később Dzsingisz kán is Isten ostorának nevezte magát. Isten ostorának, kit az Isten a bűnös népek ostorozására küldött.
A gótok történetírója, Jordanes, száz évvel később azt írja róla, hogy: az egész föld, a világ népeinek sanyargatására és rémületére született ez az ember, kinek félelmetes híre mindent rettegésbe ejtett, s valamennyi nemzet bámulatát magára vonta. Hatalmát már büszke magatartása és kevélyen körüljáratott szemeinek parancsoló tekintete is elárulta. Szerette a harcot, de mérsékelte magát. Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, akiket egyszer hívei közé számított. Külsejében igazi hun: alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, lapos orrával, sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének faji sajátságait."