Bernard Moitessier: Az óceán szabad fia - Egy világhírű hajós élete

"Huoc apja már három napja dolgozik a horgonyon. Ahogy a falu és általában a Sziámi-öböl összes horgonya, ez is keményfából készül, beleértve a keresztrudat meg a hosszú, széles kapákat, amelyek az iszapban éppolyan jól tartanak, mint a homokban. Finom baltával farag, amelynek tompa oldalán világos fából készült hosszú lemez van, ez irányítja a szerszámot a levegőben, ahogy a nyílvesszőt a tollazata. A forgácsok mint apró halpikkelyek repdesnek mindenfelé. Megbűvölten nézem a pillekönnyű, de borotvaéles eszköz arabeszkjeit: olyan, mintha egy zöld harkály serénykedne, feje búbján csinos tollbóbitával.
A két kapa és a szár már elkészült, most dzsungelkéssel olyan tökéletesen simára faragja őket, mintha csak gyalut használna. Gumiszalaggal ideiglenesen a helyükre kötözi az egyes részeket, majd két, ujjnyi vastag lyukat fúr, keresztül az összeillesztett darabokon. Ekkor kerül sor az izzó vasra, amellyel a lyukak átmérőjét akkorára tágítja, hogy beleférjenek a nagy, fából készült csapszegek, amelyek összetartják majd az egészet.
A lyukak kivájásához olyan fúrót használ, amelyet az egyik végén ellapított és gyémánt formájúra reszelt betonacélból alakítottak ki. Egy bambuszra feszített bőrzsinegből készült, a fúró köré tekert íjszerűség segítségével a forgó mozgás rendkívül jól felgyorsítható.
Hao apja közeledik, közben a kontyát övező kockás kendővel törölgeti a homlokát. Bár a hátam mögött van, észleltem, ahogy léptei alatt megcsi-kordult a finom homok. Hajója kormánylapátját javítgatta éppen a parton, hallottam kalapácsütéseinek koppanását, s majd meghaltam a vágytól, hogy odakucorodjam mellé, és nézzem, ahogy dolgozik. De nem mertem odamenni a kettőnk között tornyosuló árnyék miatt. Olyan fekete ez az árnyék, akár egy monszunfelhő."