Cini-cini muzsika - Óvodások verseskönyve

"A természeti népek életében magától értedődő ez a folyamat. „Ahogyan a meg-kövesült ka'gylók formájában rna is itt van még az őskor a lábunk alatt, úgy él tovább az ősember is közöttünk gyermekmondókák képében -írja Szabolcsi Bence A zene történetében. -A gyermek valamiképp ma is újraéli a fajta fejlődését; első dalait még nem a felnőttektől, hanem gyermekelődeitől tanulja ősidők óta, s a hívogatok, kiolvasok, eszterlánc-mondókák nyilván alig változtak az utóbbi évezredekben, Európa vagy Afrika földjén éppoly kevéssé, mint Amerikában."
Az osztálytársadalmak kialakulása folyamán valahogy mégis elfelejtődik a gyermek. Legalábbis a gyermekek sajátos személyisége és ezzel együtt belső világa, a mese, a költészet iránt érzett sajátos igénye is. (A rabszolgatársadalomból egyetlen fennmaradt írásos gyermekvers a Rodoszi fecskedal.) A gyerek a feudalizmus korában úgy él, mint valami parányi felnőtt; ha jobbágysarj, akkor szüleinek segít a munkában, ha a kastély urának gyermeke, akkor - mint Velasquez képén a kis infánsnő - olyan ruhát hord és úgy kézijnunkázik és zenél, mint a felnőttek. Ha ez a „kisfelnőtt" gyermek a számára érdekes és fontos mesevilágra vágyódott, akkor kisurrant a ház népének hátsó szobáiba, a cselédek, öreg dajkák közé, s az ő meséiket, borzongató lidérctörténeteiket vagy dalaikat hallgatta, hogy otthonosan érezze magát. Az irodalom nem egy kivételes alkotója meséli el emlékirataiban, hogy szemléletét, művészetét mennyire befolyásolták öreg dajkáinak meséi vagy a korhadó malom vén molnárnéjának dalai.
A felvilágosodás kora hoz változást ebbe a szemléletbe, csupán ekkor kezdik felismerni a gyermek sajátos személyiségét és belső törvényeit, a gyei mek mint önálló egyéniség csupán a XIX. században „jön divatba". Ma szinte nevetséges arra gondolnunk, hogy 1897-ben írja le először egy angol esztéta az egyik folyóiratban, hogy „a gyermeknek joga van arra, hogy szórakoztassák, s ha a költők, képzőművészek képzelete eddig csak az általános olvasók és hallgatók felé fordult, mostantól fogVB föl kell figyelni a jövő nemzedék érdeklődésére, és a gyerekek éhségéi a valósán és a képzeletbeli csoda tüneményeivel kell jóllakatni".
Magyarországon a Flóri könyvén kívül először 1857-ben jelenik meg az első gyermekkönyv, Gáspár János „Csemegék"-je, melyről Arany János ír méltató cikket, és hangsúlyozza, hogy „Gáspár nem úgy tett, mint sok más, kik semmit sem tartanak könnyebbnek, mint kisgyermekek számára írni". Ő oly nehéznek találta ezt a feladatot - szögezi le Arany -, hogy nem is mert könyvet írni, csak gyűjteményt szerkesztett. A Csemegékben „beszélykék", mesék, gyermekdalok mellett dajkarímek vannak, „ölben és térden tartott gyermekek" játékai és hangutánzó játékrímek is."