Czáka Sarolta-Valló László: A metszés ábécéje

"Ennek megfelelően a tőke művelésmódja, erőssége, illetve a hozzá igazított terhelés alapján megállapítjuk a rügyszámot az egyes termőalapokra, illetve az egész tőkére vonatkoztatva.
A kordonművelésű tőkék esetében a metszést mindig a karok végétől kezdjük, mert jobb, ha az esetleges karhosszabbításokat (ifjításokat) legelőször végezzük el.
A metszéssel következetesen védekezzünk a termőalapok fölnyurgulása (fölkopaszodása) ellen. Ezért a termőrészeket, illetve az ugar- és biztosítócsapokat az alsóbb (a törzshöz, karhoz közelebbi) helyzetű vesszőkből válasszuk. Az egyes termőalapokon fölül mindig a termőrész (rövid csaptól a szálvesszőig), alul pedig az ugarcsap helyezkedjen el.
Ha a fölső, eredetileg termőnek (termőrésznek) hagyott vessző gyenge, tőből távolítsuk el, és az ugarnak szánt erős vesszőt metsszük termőre. Lehetőleg minden tőkén annyi ugart hagyjunk, amennyi a termőrész. Elsősorban mégis a terhelésnek megfelelő termőrészeket hagyjuk meg, hiszen ugarnak való vessző az idősebb részből is képződhet.
Fontos, hogy a jó erőben lévő tőke terhelését ne több rövid termőrésszel, hanem kevesebb hosszabbal (szálvesszővel, félszálvesszővel) növeljük, különben túlságosan zsúfolt és nehezebben kezelhető lesz a lombozat.
A vesszőt mindig ferde metszlappal vágjuk vissza úgy, hogy a metszlap ne a rügyek síkjára lejtsen. Ellenkező esetben a könnyezéskor kifolyó nedv a rügyekre csurogva befüllesztheti, elpusztíthatja azokat.
Visszametszéskor a legfölső rügy fölött legalább 3 centiméteres csonk maradjon, mert így elkerülhetjük, hogy a hozzá legközelebb eső világos rügy megsérüljön, beszáradjon.
Metszéskor az elhalt részeket, beszáradt csonkokat is rendszeresen távolítsuk el. Az idősebb, vastag részek eltávolítása (ifjítása) után maradt nagy sebfelületet sebkezelő anyaggal (Cellciddel) kenjük be.
Mindig tiszta művelésmód kialakítására és fenntartására törekedjünk."