Dénes István (szerk.): Idegen tájakon (Nimród vadászélmények 1.)

"Újra tavasz volt: 1932. május 22-é. Egy öreg ismerősöm, Jack Habrich vendége voltam. Innét sok jó tanáccsal és felvilágosítással ellátva indultam el lóháton vadászkirándulásomra a következő nap reggelén. Felszerelésemet egy vezetéklóra málházva vittem magammal. Sajnos, ezúttal is egyedül voltam. Azt a jó barátomat, akivel együtt terveztem az utat, közben elfogta az aranyláz és ő észak felé ment. Lovaimmal nem tudtam messzire jutni, mert a hó állandóan, beszakadt alattuk és ezért azok igen nyugtalanul viselkedtek. Féltem, hogy egyikük lábát töii a sziklás ösvényen, így tehát csak addig haladtam velük, ameddig az út állapota megengedte. A lovakat itt szabadon engedve, azok egyedül hazatértek. Ezután holmiaim egy részét hátamon cipeltem, míg este 8 órára eljutottam egy régi camp-ig. Itt éjjeleztem.
Május 25. Kora hajnalban elindultam cserkészni, az-időjárás nagyon kedvező volt. A hó olvadása következtében mindenfelé zúgó patakokat lehetett találni. Egy iszapos lejtőn lefelé haladva friss medvenyomokat vettem észre. Az éjszaka járhatott ottan. A nyomokon haladva egy tisztáson egy szarvastehenet két borjúval (black tail deer) pillantottam meg. Lefényképezésüket a gyenge világosság miatt nem kíséreltem meg. Innen a Mesliloet nevű hegy felé indultam. Útközben két fiatal bikát láttam. Szőrös agancsuk talán négy hüvelyk volt és még teljes téli szőrözetben voltak. A nap melegen tűzött, mire felértem 3500 láb magasságra. A magas hó keményre volt fagyva és ezért tetején elég könnyű volt haladni hótalpak nélkül is. Nagyon sok fajd (grouse) volt itten. Hoot, hootszerű hangjukat reggeltől késő estig lehetett hallani. Elég világos volt még, mikor a tanyámhoz értem. A vacsora elkészítése után megint kimentem cserkészni. Egy bikát láttam. Nagyon hideg lévén, nemsokára hazatértem.
Május 26. Most már kissé ismertem a tájat. Lementem egy közeli folyócs-kához, melynek helyenként nagyon szép homokos partja volt. Egy fiatal bikát láttam és egy medve friss nyomát, a medve itten az iszapos talajban növő skunk-káposztát szokta enni, ez különben a szarvasok által is nagyon kedvelt eledel. A folyócska túlsó partja sokkal járhatóbbnak látszott, így tehát szerettem volna valahol a sekélyebb részeken átkelni, de a víz nagyon gyors volt s ezért féltem, hogy elragad. Visszamentem tehát a kunyhóhoz, ahonnét baltát hozva magammal, kivágtam egy elég magas fenyőt, mely aztán a folyócskán keresztbe döntve, állandó átkelőhelyül szolgált számomra."