Dr. Bertóti István: Bakot is lőttem!

Szeptemberben már liláspiros őszi kikerics tarkázza a rétet, és az erdők zöldje közt fokozatosan terjed az ős gyönyörű színeiben pompázó hervadás. A még nyárias nappalokat enyhe délutánok, hűvös esték, hideg éjszakák követik, és a hajnali ködökön egyre nehezebben törnek át a nap erőtlenné vált sugarai. Amint a természet ezernyi jele mutatja, beköszöntött az ősz, és vele elérkezett az erdők leg­ többre becsült vadászeseményének, a szarvasbőgésnek az ideje. A nemrég még békésen együtt tartó szarvasbikák barátsága megszakadt. Már nappali pihenésük nyugalma sem a régi. A hűvös éjszakák felgerjesztették az erdők agancsos daliáinak párzási vágyát. Már nem a bőséges legelő a legfőbb gondjuk . Forró vérük űzi, hajtja őketa magukat kellető, szívesen engedő karcsú szarvastehenek nyomán, és az őszi erdők ünnepi csendjében epekedő vágyat, féltékeny haragot, kihívást harsog bele a vadászfül legkellemesebb zenéje: a szarvasbőgés. A szarvasbikák gyűjtik, terelik háremüket, alkonyatkor velük vonulnak szokott rigyető helyeikre, nappal pedig együtt húzódnak vissza az erdők sűrűjébe. A szarvasbika féltékenyen őrzi háremét, annak közelében nem tűr meg ellenfelet. A teheneihez tolakodó másik bikát fenyegető bőgéssel riasztja el, melyre az vagy továbbáll, vagy súlyos, esetleg halálos viadalnak lesz színtere az erdő. A szarvastehenek részvétlen közönnyel nézik az értük folyó párviadalt, sőt gyakran a basák heves küzdelme idején a közben odalopakodó kölyökbikát tüntetik ki kegyeikkel. A küzdelem végeztével azután engedelmesen követik a győztest, a legyőzött bika pedig, ha ereje engedi, másutt próbál szerencsét. Egyenlő erejű vetélytársak között a harc nem egyszer az egyik vagy mindkét fél súlyos sérülésével, nemritkán a vesztes pusztulásával végződik. Elszánt dühhel rontanak egymásnak és agancsaik messze hangzó csattogása már nagy távolságra elárulja a küzdelem helyét. A viaskodó szarvasbikák nem kímélik magukat. Pörölyként csapódnak a hegyes agancságak, közülük leghatékonyabb fegyver a legalsó, az ún. szemág, mely annál veszélyesebb, minél jobban eláll az agancs szártól. Az agancs szárra szinte merőlegesen elálló szemág csaknem legyőzhetetlenné teszi viselőjét.