Dr. Hunyady Attila-Ferenczy Dénes(szerk.): Horgász kalendárium 1992

"Tapogató módszerrel az ismert emelem-süllyesztem szisztéma szerint nagyobb területet lehet átfésülni eleven, megölt, vagy konzervált csalihallal, halszelettel. A csalihalat mindig orrlyukán- át tűzzük horogra. A süllőt akadékos terepen kell keresnünk, ezért több-kevesebb elakadással számolhatunk, bár némi gyakorlattal és megfelelő felszereléssel minimálisra redukálhatjuk beszakadásainkat. A süllő kapása télen annyira élettelen ránehezedésként hat, s olyan nyúlósan hagyja magát húzatni, mintha egy vékonyabb faágba akadtunk volna. Később alig érzékelhető „maszatolással" ad magáról életjelt. Szinte kiismerhetetlen, hogy itt van-e már a bevágás ideje. Sokszor percekig áll a fogai közé vett kishallal, s csak hosszabb várakozás után kezdi el beforgatni. A türelmetlen horgászoknak bizony csak a kishala fogy az elrontott kapások következtében, a szájbilincse viszont üresen marad. Jól bevált megoldás és nyeletési kivárást sem igényel, ha két horogra tűzzük fel csalihalunkat. A felső horgot a kishal orrlyukába, az alsót pedig a faroknyél hasi vagy háti részén tűzzük a bőr alá. A felső horog egyágú, az alsó pedig két- vagy háromágú legyen. Előbb kössük fel a főzsinórra az egyágú horgot, majd a maradék zsinórszál végére kössünk fel egy végfület és abba hurkoljuk drillingünket vagy a kétágú horgot. Az első és a második horog közötti távolságot feltűzendő csalihalaink átlaghosszához méretezzük. A szerelék fogósabb lesz, ha az alsó horgot a csalihal alsó részébe, különösen, ha a végbélnyflásba vagy annak közelébe tűzzük, de nagyobb az elakadási veszély is, pláne drillinggel, viszont megéri, mert így a legvalószínűbb, hogy valamelyik horog a süllőpofába kerül, és azonnal bevághatunk. Ez a megoldás se 100%-os, de a beszakadási rizikókkal együtt is összehasonlíthatatlanul fogósabb télen, mint a hagyományos egyhorgos.
Mártogatni elsősorban lékről célszerű, de tartáson, bedőlt fa mellett az úszós módszeren kívül az egyetlen lehetőség. A felszerelés megegyezik a tapogatóval. A módszer: botvégről leengedem az orrlyukán át horogra tűzött csalihalat (de halszeletet is eredményesen felkínálhatunk), majd kissé oldalazó mpzdulatokkal emelgetek, süllyesztgetek a tartás ágai között. Az ilyen akadós helyen mindig Antos-féle, vékony citerahúrból készített védőrugóval ellátott horgot használok, máskülönben csak az elakadásokkal bajlódhatnék, arról nem is szólva, hogy a többször is megcibált fából menekülésszerűen távoznának a megbolygatott süllők. A faágak közül kitámadó süllő kapása még télen is jóval vehemensebb, mint azt a tapogatásnál leírtam. Sok kivárási lehetőség nincs a nyeletésre, mert a búvóhelyéről kimozdult ragadozó hamar visszasiet az áglabirintusba, ahonnan csak az üres zsinórt tudjuk kitépni. Ezért jobb, ha a tartáson halszelettel vagy apró szivárványos öklével, fenékjáró küllővel, esetleg egyéb kistermetű csalihallal mártogatunk, így szinte a kapás észlelését követő néhány másodperc múlva eredményesen bevághatunk. Lékről általában kevésbé akadós terepen mártogatunk, tehát a védett horgot mellőzhetjük."