Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején, 1992.

"Florentino Ariza ámulva leste, lélekszakadva loholt utána, többször is nekirohant a cselédlány kosarainak, és a lány mosolyogva nyugtázta a bocsánatkéréseit, Fermina Daza pedig egyszer olyan közel ment el mellette, hogy ő még az illata szellőjét is megérezte, és Fermina Daza nem azért nem vette észre, mert nem láthatta volna meg, hanem azért, mert olyan emelt fővel járt. Florentino Ariza olyan szépnek látta, olyan vonzónak és a közönséges halandóktól annyira különbözőnek, hogy nem értette, mások miért nem részegülnek meg cipősarkának kopogásától, miért nem dobban meg a szívük ruhafodrainak zizegésétől, miért nem őrül bele a szerelembe az egész világ hajfonatának forgószelétől, kezének röptétől, nevetésének aranyától. Minden mozdulatát, egyéniségének minden megnyilvánulását megfigyelte, de nem mert odamenni hozzá, mert attól félt, hogy megtörik a varázs. De amikor a lány belevetette magát az írnokok Árkádjának zsibvásárába, Florentino Ariza ráébredt a veszélyre, hogy elszalasztja az évek óta áhított alkalmat.
Fermina Daza a kollégiumi társnőivel együtt azon a nézeten volt, hogy az írnokok Árkádja züllött hely, ahol egy úrilánynak nincs semmi keresnivalója. Ez az árkádsor egy kis tér egyik oldalát volt, ott, ahol a bérkocsik és a szamár vontatta társzekerek álltak, és ahol a legnagyobb és leglármásabb veit a piaci nyüzsgés. A neve a gyarmati korból származott, mert már akkor is ott ültek a posztókabátos, könyökvédős és néma írnokok, akik mindenféle irományt elkészítettek a megrendelő kívánsága szerint, a szegények zsebére szabott áron: kérvényeket vagy követeléseket, peres ügyekhez szükséges iratokat, üdvözlő- vagy kondoleálókártyákat, szerelmes leveleket bármely korosztálynak.