Gitta Sereny: A sötétség felé

"- Amikor már biztosan tudtuk, hogy Brazíliába megyünk - mondta Stangl asszony -, írtunk egy fiatal német mérnöknek, aki Damaszkuszból előttünk indult oda. Ő és a menyasszonya-vártak minket a santosi kikötőben, és az első Sáo Pauló-i éjszakánkat a lány német-brazil szüleinél töltöttük. Másnap beköltöztünk egy penzióba, és Paul rögtön állás után nézett. Szinte minden pénzünk elfogyott megint, konkrétan negyven dollárunk maradt. Minden okunk megvolt viszont, hogy azt gondoljuk, azonnal kap majd munkát. És tényleg, már az első estén azzal jött haza, van remény egy szinte azonnali állásra, és addig kitart a negyven dollárunk. És akkor a lehető legszörnyűbb dolog történt, gondoltam, előbb-utóbb be kell váltani a pénzünket, a penzió olcsó, de készpénz akkor is kell. Aznap reggel találkoztam egy német nővel, aki azt állította, tud egy helyet, ahol jól váltják a dollárt, mire én, ostoba, odaadtam neki az összes pénzünket. Aztán visszajött s közölte, hogy átadta egy férfinak, aki megígérte, hogy jó áron szerez érte cruzeirót, majd lelépett a pénzzel. Nem tudtam bizonyítani., hogy hazudik, végül is lehet, hogy csak hozzám hasonlóan ostoba volt. A pénzünk odalett, be kellett vallanom Paulnak.
- Nem volt dühös, dehogy, rám vagy ránk soha, egyszer sem emelte fel a hangját vagy veszítette el a türelmét, csak egyszer, sokkal, sokkal később, de a gyerekeket soha meg nem ütötte volna. Mindenesetre egy hét múlva Paul állást kapott egy brazil textilgyárban. A portugált nem beszélte, de eleinte elboldogult a némettel, az olasszal és a kevés angollal, amit beszélt, aztán fantasztikus gyorsasággal megtanulta a nyelvet, mindig is csodálatos volt a memóriája."