Gorkij művei I-III. Klim Szamgin élete 1925-1936.

A város zsibongott, készült a képviselőválasztásokra, az utcákon gondterhelten, komoran jártak vagy hajtattak az emberek, a kerítéseken a pártok felhívásai tarkállottak. Az „Orosz Nép Szövetségé”-nek tagjai pedig letépdesték, és sajátjukat ragasztották rá. Mindez elsiklott Szamgin mellett, de kényelmetlen, feszélyező volt félrevonulni, és kétszer-háromszor ellátogatott a helyi politikusok gyűléseire. Minden, amit hallott, amit a szónokok mondtak, ismerős volt, megfigyelte, hogy a baloldaliak hangosan szónokolnak, de szavaik valahogy megfakultak és úgy tetszett, túlságosan feszülten beszélnek, mintegy erejük végső megfeszítésével. Elismerte, hogy a legfontosabb megnyilatkozás a városi bizottság egyik tagjának szájából, aki nem volt más, mint Marina előző jogtanácsosa. Kicsiny pocakjába a zöld posztós asztal szélének támaszkodva, a sárga arcú emberke játszott órája vékony aranyláncával, másik kezének ujjaival pedig szinte sót hintett a levegőbe, közben mesterien megformált, csengő mondatok percegtek ajkáról. Kékes szeme fehérben fel-fellobbant a pupilla fekete parazsa, a messziről úgy tetszett, hogy kerek arca sértődött, haragos. Figyelmesen, némán hallgatták, és ez a hallgatás oly tisztelettudóan unott volt, mint az érdemdús közéleti férfiak elhunytának első vagy tizedik évfordulóján tartott ünnepi üléseken. A szónok azt fejtegette, hogy a háború megingatta Oroszország nemzetközi tekintélyét, és hátrányos, sőt szégyenletes békefeltételek, valamint a gabonakereskedelemre hátrányos német kereskedelmi szerződés aláírására kényszerítette. A forradalom hatalmas károkat okozott az ország gazdaságának, de ha drága áron is, mégis korlátozta az egyeduralmat. Az Állami Dumának az a feladata, hogy nyugodt munkával, fokozatosan kibővítve a nép által kivívott jogokat, európaisítsa és demokratizálja   Oroszországot. Elhallgatott, ajkához emelte a vizespohara, jobb kezével azonban olyan mozdulatot tett, mintha egyik ujját a vízbe akarná mártani, és visszatette a poharat a helyére, s még feszültebben, sőt valósággal dühösen, de egyúttal csüggedten folytatta: - A mensevikek, a realista szocialisták megértették, hogy a forradalom önmagában képtelen alkotni: csupán rombol, megsemmisíti az időszerűvé vált társadalmi reform útjában álló akadályokat.