Ilosvay Ferenc: Jó vadászatot! Újszerű!

"A fogolyról már elmondtam néhány apróságot, de illő, hogy kissé bővebben is említést tegyek a sík vidéki vadászatok legszebbikének szenvedő résztvevőjéről. Mert ő talán a legvédtelenebb, leggyámoltalanabb jószága a rétnek, mezőnek. Leginkább bizonyítja ezt a még sok esztendőre terjedő tilalom. Az 1941-42-es tél ugyancsak megritkította, úgyannyira, hogy - három hete annak, mióta hazajöttem - mindmáig csupán egyetlen gyér folttal találkoztam. De nem erről van most szó. Remélhető, nem tart sokáig, és szeptemberben ismét járjuk a zörgő tengerit, a száradó krumpliföldeket, a sarjúrétet, az őszi lucernást. Sík vidéken nincs szebb vadászat a foglyászásnál. Igaz, két nagy kelléke van. Elsősorban jó szemű puskást kíván, másodsorban helyes érzékű, igaz lelkű vadászt. Mert nincs annál ocsmányabb, mint egy nagy falka puskás ember, aggatékán apró, még alig kifejlődött fogolytömeggel. Kezdjük az elején. Ott, amikor túljutottam a vadászavatáson, a foglyászvendégeken, és csak ketten apámmal jártuk a tagot. Mert szép-szép  első foglyászáskor négy madarat felszedni, de nem addig van az. Annyira nem, hogy erős fél hónapba tellett, míg újból büszkélkedhettem.  Okát - aki vadászember, annak legkevésbé - nem kell magyaráznom. Az első két-három napon a fogoly még nem nagyon tudja, miért járkál annyi ember tanyahelyein, miért dörög az ég egyfolytában, sokszor egész délután. De amikor megértette, hogy a dörgés alkalmával családjából egy-egy, sokszor bizony több is elmarad, és soha nem tér haza, akkor már jobban ügyel, távolabbról kél, és óvatosabban repül. Nem esik annyira "kézhez", mint a kezdeti időkben. Arról meg minden vadász meggyőződött, a kezdő vadász pedig - téves büszkeséggel - tapasztalhatja, hogy Nimród atyánk a neki kedves tanonc vadásznak mindig bőkezűen osztogatja az első vadakat, nehogy kedve szakadjon."