Ingrid Seward: A királynő és Diana

"Károly számára a szülei csak afféle árnyszerű és kicsit félelmetes figurák voltak, mindennapjait a dadákkal és nevelőnőkkel töltötte, csakúgy, mint anyja is gyerekkorában.
Anyjához hasonlóan Károlynak sem volt sok kapcsolata a kortársaival. A saját gyerekkorát véve mintául, a királynő folytatta azt a szokást, hogy a trónörököst nagyszerű, ám magányos elszigeteltségben nevelje. Megvétózta azt a javaslatot, hogy a Buckingham-palota második emeletén levő tanteremben, ahol ma Anna hercegnő irodája van, más gyerekek is csatlakozzanak hozzá. Erzsébet úgy döntött, Károly túlságosan félénk ahhoz, hogy állja a versenyt a többi gyerekkel, beleértve a húgát is. A méltóságot elszigetelten kell kinevelni, érvelt.
Károly később azt állította, hogy helyesek voltak anyjának az ő nevelésére vonatkozó elvei, mások azonban nem ennyire biztosak ebben. Nevelőnője, Catherine Pebbles „bizonytalan" gyerekként jellemezte. Dermot Morrah, a címertan tudósa Károly gyerekkoráról írott beszámolójában a következőket jegyzi meg: „A gyereknek csak alig meghatározható kapcsolata volt a külvilággal."
A királynőnek az anyaságról alkotott szigorú felfogása valamicskét enyhült, amikor András majd Edward hercegek egy évtizeddel később megérkeztek. Erzsébet buzgón olvasta a női magazinokat, amelyek akkoriban már igen sok helyet szenteltek a helyes gyermeknevelésnek. Az eszmék általában Amerikából jöttek, és elvetették a régi felfogást, miszerint a gyerekeket látni kell csupán, nem meghallgatni. A hangsúly a „kötődés" fontosságán volt, és a királynő újra kisgyermekes anyaként hozzálátott, hogy az elméletet átvigye a gyakorlatba."