Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

"A nyitott tetejű kis katonai személykocsiban ülve, rohamsisakkal a fején, Christian valósággal úgy érezte magát, akár Valami gonosztevő. Schmeisser géppisztolyát hanyagul a térdére fektetve ült a kocsiban, mely vidáman robogott (velük a fákkal szegélyezett francia országúton. Christian {cseresznyét szemelgetett, még Meaux közelében szedték egy gyümölcsösben. Párizs már egészen közel volt, valahol a Zöld dombok gyöngéden hullámos vonulatán túl. Christian (tudta, hogy a franciák, akik az országút menti kőházaik redőnyei mögül leselkednek most kifelé, pusztulást hozó, jmarcona hódítónak látják őt. Eddig még egyetlen lövést sem hallott, s lám, a háború máris véget ért ezen a vidéken. Időnként hátrafordult Brandthoz, aki a hátsó ülésen ült. Brandt fotóriporterként szolgált'az egyik propagandaalakulatnál, s még Metznél odacsapódott Christian felderítőegységéhez. Gyönge testalkatú, tudósképű ember volt, a háború előtt közepes festőként tartották számon. Christian még Ausztriában megbarátkozott vele, ahová Brandt felrándult a tavaszi síidényre. Arcát most élénkvörösre égette a nap, izemé gyulladt volt a széltől, és rohamsísakjában úgy festett, mint egy kisfiú, aki katonásdit játszik odahaza a hátsó udvaron. Hátranézve Christian elvigyorodott; Brandttal szoro-isan összepréselve behemót termetű sziléziai tizedes ült a szűk hátsó ülésen, s lábát kényelmesen elterpesztette Brandt fényképészfelszerelésének darabjain.
- Min mulat, őrmester? - kérdezte Brandt.
- Azon, hogy milyen színű az orra — mondta Christian. Brandt gyöngéden megtapogatta az égett, hám^ó bőrt.
- Még a hetedik réteg is leégett - mondta. - Csak házi használattá való orr ez. Gyerünk, őrmester, vigyen már
Párizsba, nagyon meginnék valamit."