Jékely Endre: Nagyvadak közelről

"Bennszülött kísérőimmel sátrainkat a folyóparton ütöttük fel. A tábor helye kiemelkedett a környezetből, onnan a vidéket kellően áttekinthettem. A folyó másik oldalán levő sztyeppe csendesen terült el a forró napsütésben. Hirtelen nyugtalanság támadt: antilopok, vadbivalyok, zebrák, majmok, párducok és oroszlánok rohantak a folyónak. Olyan állatok, amelyek egymásnak esküdt ellenségei voltak, nem törődtek most egymással. Csak előre a megmentő folyó felé. Olyan állatok is, amelyek nem szeretnek vízbe menni, nekirohantak a folyónak és átúsztak rajta az innenső partra. Mi volt az oka ennek az eszeveszett menekülésnek? Amikor abba az irányba néztem, ahonnan az állatok menekültek, rögtön látható volt a pánik oka: égett a sztyeppe. Az állatok ösztöne igen finom. Már órákkal a veszély előtt megérezték a katasztrófát. A pánikszerű menekülés aránylag nem sokáig tartott, és a nyugalom helyreállt; valamennyi erős és egészséges állat már biztonságba helyezte magát. A lángok pedig rohamosan közeledtek. A füst minket is elért. De ott-mi volt az? Valami barnás-sárga nagy állat ugrott ki a sűrű füstből a partra. Egy nőstény párduc, de azonnal el is tűnt a füsttengerben. A parton pedig egy kis sötétbarna gyapjúcsomószerű valamit hagyott. Pár perccel később megint visszajött a nagy sárgásbarna színű macska. A bátor párducanya megint otthagyott egy mozgó, nyifogó, gyapjúcsomószerű valamit és ismét eltűnt a már lobogó tűzfalon át, hogy a harmadik kölykét is megmenthesse. Ezúttal azonban többé nem tért vissza. A benszülöttekkel gyorsan átmentünk a másik partra a két kis kölyökhöz. Nyafogva mászkáltak a magukkal tehetetlen állatocskák a part homokján. Hiába várták anyjukat, amely nemrég még játszadozott velük. A harmadik kölyök kimentésének megkísérlésekor maga is a tűzbe veszett."