Joanne Harris: Csokoládés barack - Csokoládé 3.

"Látják, mindenhol, ahová nézek, olyan dolgok vannak, Itmik Lansquenet-hez kötnek. Történetek; emberek, emlékek; anyagtalanok, akár a hőség szülte ködregyszersmind mégis rezonanciával bírók, mintha azokon a fényhúrokon jegy dallam szólna, amely végül talán hazavezet engem. Lám, utoljára a chocolaterie is elkészült. Furcsamód nehezemre esik megnézni. Talán jobb úgy emlékezni rá, ahogy hetekkel ezelőtt először láttam; romosán, megperzselődve, elha-gyatottan. De hát soha nem ment nekem jól a dolgok magam mögött hagyása. Igyekeztem, de mindig ott hagytam magamból is töredékeket, mint magokat, amelyek arra várnak, hogy kikelhessenek.
Hagyom Roux-t és Joséphine-t készülődni az esti ünnepségre, és kisétálok a Piacé Saint-Jéröme-ra, ahol kezdi az utolsókat rúgni a nyár. És igen, ott a csokoládébolt, ahogy azon a napon, amikor ott hagytam; virágcserepekkel az ablakpárkányokon; muskátlipirosra festett zsalugáterekkel; teljesen fehérre meszelten, ismét ragyogón és úján, várva valakire...
Olyasvalakire, mint te...
Átszáll a müezzin hangja Les Marauds-ból. Ugyanakkor a templom órája elüti a felet. Jeannot Drou hazament, Anouk pedig az utcasarkon áll, lábánál Pantoufle árnyéka, akárha jelzőtábla lenne az utunk mentén.
Fejem felett halk, nyikorgó hang hallatszik. A cégértábla az, amelyet tartókonzollal erősítettek a falhoz a bolt ajtaja felett. Halk hang, de kitartó; egy apró, csiripelő madár hangja: Próbálj ki. Vizsgálj meg. ízlelj meg. Felpillantok. "