John M. Roberts: Kelet-Ázsia és a klasszikus Görögország (Képes világtörténelem II.)

"A korai kínai uralkodók sokáig mindenféle jelentősebb hivatalrendszer nélkül működtek. Bár fokozatosan kialakult egy miniszterek közötti hierarchia, amely az udvari életet szabályozta, a király leginkább mégiscsak olyan földbirtokos volt, akinek elsősorban tiszttartókra, munkavezetőkre s néhány írnokra volt szüksége. Tevékenységének egyetlen olyan része, amely szakértői támogatást igényelt, a természetfölöttivel való kapcsolattartás volt. Ez számos következménnyel járt, főként azzal, hogy Kínában a hatalmat igen bensőséges kapcsolat fűzte az időszámításhoz és a naptárhoz, hiszen mindkettő igen fontos egy földművelő társadalom számára. Az időszámítás az asztrológiára épült, s bár idővel egy megfigyelésekből és számításokból álló tekintélyes apparátus is létrejött, mágikus és vallásos jellege megmaradt. 

Jóstárgyak használata

A korai időszakban minden, az államot érintő nagy döntést, és sok kisebbet is, a jóslatok megvitatásával hoztak. Mindez úgy zajlott, hogy egy teknősbéka páncéljába vagy más állatok lapockacsontjába írásjeleket véstek, majd felhevített bronztűket szúrtak bele, hogy a másik oldalon repedések keletkezzenek. E repedések hosszát és a betűkhöz viszonyított helyzetét vizsgálva olvasták ki a jóslatot. Ez a gyakorlat óriási jelentőségű a történészek számára, hiszen a jóslatokat mindig megőrizték. A kínai nyelv alapjairól is tájékoztatnak bennünket, hiszen a jóscsontokon (s néhány korábbi, bronzba vésett jóslaton) látható betűk már alapvetően a klasszikus kínaihoz tartoznak. A Sang-korból kb. 5000 ilyen írásjel maradt fenn, bár nem mindegyik olvasható. Ez az írás különlegesen következetes elvek szerint fejlődött; míg más kultúrák fonetikus írásra cserélték eredetileg piktografikus írásmódjukat, a kínai nyelv, bár nőtt és fejlődött, lényegét tekintve a piktografikus írás keretei között maradt. Sőt, a kínai nyelv szerkezete is már a Sang-korban olyan volt, mint a modern kínaié - egy szótagú szavakból állt, s a jelentést nem a szavak toldaléko-lásával és belső hangzóváltozásokkal, hanem a szórenddel fejezte ki. A Sang-kor valójában tehát már a kínai nyelv egy változatát használta.

Az írás fontossága

Az írás a kínai művészetek között mindig igen rangos helyet foglalt el, s végig megőrizte annak a vallásos tiszteletnek a nyomait, amely az első írásjelekhez fűződött. Alig néhány éve annak, hogy Mao Ce-tung kézírásának mintáit reprodukciókon kezdték terjeszteni, hogy így is növeljék tekintélyét. Mindez azoknak az évszázadoknak a maradványa, amikor az írás az elit féltékenyen őrzött kiváltsága volt. Azok, akik a jóslatokat olvasták és értelmezték, az un. sík, a későbbi tudós-nemesség osztályának elődei, a hieratikus (papi) képességek birtokosaiként és a titkos szerek ismerőiként nélkülözhetetlen szaktekintélyek voltak. Az ebből származó hatalmuk később a tudós-nemesség jóval nagyobb osztályának kezébe csúszott át, s így maga a nyelv egy viszonylag kisszámú elit kommunikációs formája maradt; kiváltságos-ságuk ennek a nyelvnek az ismeretéhez kötődött, így igencsak érdekükben állt, hogy az el-korcsosulástól és a változásoktól óvják. Mindez jelentős egységesítő és stabilizáló erőként is hatott, hiszen az írott kínai a kormányzat és a kultúra nyelvjárási, vallási és területi különbségek fölött álló nyelve lett. Az, hogy az elit ezt használta, az egész országot összefogta."