John M. Roberts: Róma és a klasszikus nyugat (Képes világtörténelem III.)

"Jellemző, hogy Kr. e. 149-ben külön bíróságot állítottak fel a hivatalnokok által elkövetett törvénytelen zsarolások kivizsgálására. Akárhogy is, ilyen vagyont csak a politikai élet szereplői szerezhettek, mivel az új provinciák kormányzóit a senatusból választották, s ugyancsak a senatus nevezte ki a kormányzó mellé az adófelügyelőt - az equites, vagyis a vagyonos, de nem nemesi osztályból származó „lovagok" köréből.

Államszervezeti problémák

Az is gyengítette az alkotmányos rendet, hogy az állami főhivatalnokok évenkénti választásának elve a gyakorlatban mindinkább háttérbe szorult. A provinciákban a háborúk és a zavargások olyan szükséghelyzeteket teremtettek, melyek megoldásához elégtelennek bizonyult a megválasztott consulok politikusi ügyessége. Ezért a proconsuli hatalom azok kezébe került, akik hatékonyan tudták kezelni az ilyen helyzeteket - tehát többnyire a kipróbált hadvezérek kezébe. Tévedés volna azt hinnünk, hogy a köztársaság katonai vezetői hivatásos tisztek voltak a szó mai értelmében; az uralkodó osztályhoz tartoztak, és egyaránt nyitva állt előttük a polgári hivatalnoki, bírói, ügyvédi, politikusi vagy akár a papi pálya. Rónia sikeresen működő államszervezetének egyik kulcsa, hogy a vezetők nem specializálódtak egyetlen szakterületre. Másrészt a sok éven át nagy seregek élén álló hadvezérek politikai szerepüket tekintve különböztek a korai köztársaság proconsuljaitól. Ez utóbbiak ugyanis csak egyetlen hadjáratot vezettek, majd visszatértek Rómába és a politikai életbe. Paradox módon a provinciái helytartóság gyengéje is éppen az volt, hogy ez is csak egy évre szólt: ezért nagy volt a kísértés arra, hogy a helytartó hatalmát a minél gyorsabb meggazdagodásra használja fel, ugyanakkor keveset törődjön kormányzással. Ezáltal egyre inkább eluralkodott a felelőtlenség az államigazgatásban, másfelől a sikeres hadvezérek saját maguknak igyekeztek megszerezni a hűséget, mellyel a katonák a köztársaságnak tartoztak. És végül, létezett egyfajta tár-sadalmiasodott korrupció, hiszen minden római állampolgár hasznot húzott abból, hogy a birodalom mentesítette őket mindenfajta közvetlen adózás alól; az anyaországot tulajdonképpen a provinciák tartották el. A Kr. e. 1. században megsokasodnak az erkölcsi kárhoztatások és hanyatlást emlegető megnyilatkozások, melyek számos római író művében kaptak hangot; ezekben a megnyilatkozásokban a római társadalmat súlyosan megterhelő problémák felismerése húzódott meg, ugyanis ekkorra vált végzetessé a hatásuk."