Jókai Mór: Sárga rózsa

"A festő leszáll a szekérről.
- Csak tessék a többiek után menni, látom már a karámot, odatalálok.
S azzal leteszi a tábori székét, festékes ládáját, s a térdére fektetett vázlatos könyvébe elkezdi lekapni a. színvázlatot. A szekér a gazdával továbbgördül.
Egyszer csak észreveszi ám a gulyát őrző két komondor az idegen alakot a puszta közepén, s jön nagy ugatással rohanva felé.
A festő nem szokott megijedni; a komondorok is hozzátartoznak a hangulathoz: fehér bundájuk, fekete orruk.
S a nyugodtan guggoló embert a kutya nem. A piktor aztán azt a tréfát követi el velük, hogy az egyiknek a pofáját befesti zöldre, a másikét pirosra. A kutyáknak tetszik az enyelgés, amíg hízelkedésszámba megy. Hanem aztán amint egymásra tekintenek, s meglátják a zölddel, pirossal ragyogó pofáikat, azt hiszik, hogy az valami idegen kutya; nekiesnek egymásnak, s összemarakodnak.
Szerencsére itt jön a „taligás". így hívják az ifjabb gulyásnövendéket, akinek az az egyik hivatala, hogy taligával jár a gulya után, s összegyűjti az „árva tőzeget", amit a marhák a mezőn hagynak.,Ez szolgál tüzelőül a pusztán. Az árva tőzeg füstjének illata kedves ember és barom orrának.
A taligás odarohan a járművével a marakodó kutyák közé, amitől azok szétriadnak: aztán megkergeti őket a taligával: „csiba te!" Bottól nem fél a komondor, de a taligától nagyon fél.
A taligás helyes kis suhanc, kék inge, gatyája piros fonállal kivarrva: értelmesen tudja előadni az izenetet, amit az urak küldtek a festő úrnak: siessen a karámhoz, ott van sok érdekes lefesteni való. ,
A hangulatos csordakép vázlata azonban még nincs befejezve.
- El tudnál te engem tolni a taligádon a kará-mig, ezért a-szép ezüst húszasért?
- Ó, uram. Toltam én már ezen a taligán nehezebb borjút is, mint az úr. Csak tessék beleülni."