Joyce Maynard: Nyárutó

"Volt még pudingom a tálban, de abbahagytam az evést. Az apám sem nyúlt a kávéjához. Egy nálam jobb ember mellette maradt volna, hogy átsegítse ezen, folytatta. De egy idő után már nem tudtam mit kezdeni azzal a rengeteg fájdalommal. Normális életet akartam. Gyakorlatilag kiszálltam.
Akkor jött Marjorie, és megszületett Chloe. Nem arról volt szó, hogy mindent kitörölt, ami korábban történt, de egyszerűbb volt számomra, ha nem gondolok rá. Miközben az édesanyád tovább élte azt a történetet.
Ennyit mondott róla, és később sem tértünk vissza a témára. Kifizette a számlát, és visszamentünk a motelszobánkba. Másnap délelőtt tekertünk még egy kicsit, rájöttem, hogy a természete ellen való, hogy ne kisbusszal, hanem valami mással szelje át a vermonti dombokat. Amikor néhány óra múlva azt javasoltam, hogy fejezzük be aznapra, nem ellenkezett. A hazafelé vezető út nagy részét végigaludtam. A hetedik osztály alatt majdnem végig az apámnál laktam. Egyvalami jó volt ebben: mivel most az apámmal és Marjorieval éltem, nem volt szükség a Friendly's-ben eltöltött kínos szombat estékre. Sokkal egyszerűbb volt a házban enni. Például ment a tévé. Az ember azt gondolná, hogy az anyám keményen lobbizott azért, hogy láthasson engem, de épp az ellenkezője történt, legalábbis egy darabig. Látszólag nem vette szívesen, ha átugrom hozzá (zöldséget vittem, könyvtári könyveket és saját magamat), mindig sok dolga volt, és nem figyelt rám. Telefonálnom kell, mondta. Felhívni a vitaminos vásárlókat. Meg itt van ez a rengeteg házimunka. Nem árulta el mi dolga lehet egy bútorok és szőnyegek nélküli házban, ahol nem kell törölgetni és porszívózni, és mivel senki sem jön látogatóba, főzni sem.

Sokat olvasok, mondta, ami igaz is volt. Úgy tornyosultak nála a könyvek, mint korábban a Campbeh's levesek. Hihetetlen témájú könyveket olvasott: erdészetről, állattartásról, csirkékről, vadvirágokról, magaságyás-kertészke-désről szóltak, bár a kertünk ugyanolyan csupasz volt, mint mindig. A kedvenc könyve, ami mindig a konyhaasztalon pihent, valahányszor átmentem hozzá, egy ötvenes években kiadott kötet volt. Helen és Scott Nearing írta, Az élet napos oldala címmel jelent meg, és azokról az élményeikről szólt, melyeket azután éltek át, miután feladták a munkájukat, és az otthonukat valahol Connecticutban, és kiköltöztek vidékre, Maine-be, ahol megtermelték maguknak az ennivalót, és elektromosság meg telefon nélkül éltek. A könyv illusztrációi Scott Nearinget mindvégig overall-ban vagy kopott farmerben ábrázolták - középkorúnak már nem mondható férfi, aki görnyedve fordítja ki ekéjével a földet; a felesége kockás ingben segített neki."