Karl May: Az olajkirály

"Egy szőke indián! Ritka jelenség, tüneményesen ritka!
— Ki vagy te? — kérdezte Sam türelmetlenül. — Hogy hívnak? Ki az apád? És hogy kerültél a német kivándorlók közé?
— Csi Szó vagyok — felelte a szőke indián. — Nicsa Ini fia.
Sam a homlokára csapott. Kitalálhatta volna! Nicsa Ini neve hirtelen világossá tett mindent. Nicsa Ini, vagyis Nagyvillám a navaho törzs híres, eszes, felvilágosult főnöke volt. Nem gyűlölte a sápadtarcúakat, sőt nem egyet barátságába fogadott. Ezek közé tartozott Sam is, aki hat évvel azelőtt egy teljes hétig vendégeskedett a navahóknál. Nicsa Ini akkor elmondta neki, hogy fiát hosszú időre Németországba küldi tanulni. Nagyvillám tisztában volt azzal, hogy népe csak akkor maradhat fenn, ha elsajátítja a sápadtarcúak tudományát. Ez hát a fia, ez a szép, szőke dalia, akit nem ismert meg, mert még gyermek volt, amikor utoljára látta. De Csi Szó még emlékezett Hawkins bácsira, és megismerte. Hat évig tanult Európában, és most jött haza. Milyen érdekes véletlen, hogy éppen ezekhez a kivándorlókhoz csatlakozott!
— Most már mindent tudok, édes fiam! — mondta Sam Hawkins, s szeretettel legeltette szemét az indián ifjún. — Nagyon sok beszélnivalónk van egymással. De nem most, majd később. Egyelőre sürgősebb dolgunk van.
— Hopp, valaki közeleg — kapta fel a fejét Csi Szó. — Egy lovas!
— Nem lovas, és néni is ló — mosolygott Sam Hawkins. — Ezeknek a patáknak a kopogását nagyon jól ismerem. Mary közeleg, az én derék, öreg öszvérem jön utánam. Azért követ, mert elfelejtettem jelezni neki, hogy maradjon ott, ahol van.
Mary a kocsirúdig jött, ahol gazdája állt, s fejét Sam vállához dörgölte. A tábor már félig-meddig elaludt. A beszélgetés hangjára feltápászkodtak és odajöttek. Sam Hawkins bezzeg egészen más fogadtatásban részesült, mint késő délután. Csi Szo bemutatta a társaságnak, és néhány szóval elmagyarázta, hogy kicsoda. Kiderült, hogy Csi Szó nem egyedül csatlakozott a kivándorlókhoz, hanem iskolatársával és testi-lelki jó barátjával együtt, akit Arnold Wolfnak hívtak, s azért kelt át a tengeren, hogy Amerikában élő nagybátyját meglátogassa. A fiatalabb kivándorlók közül Sam megismerkedett és sorra kezet szorított három nyílt arcú, rokonszenves férfival, akik Strauss, Müller és Walter néven mutatkoztak be. Az asszonyok és gyerekek is előbújtak, de Sam már szédült a sok új arctól, és a többit későbbre halasztotta. Inkább a scouttal szeretett volna közelebbi ismeretséget kötni, de az beérte a kimért üdvözléssel, aztán visszahúzódott a háttérbe.
Sam röviden beszámolt új barátainak a délután és az est eseményeiről. A maga szerény módján elmondta, hogyan jártak túl a „szemesek" eszén, s miként itatták le és kötözték meg őket. A németek most már látták, hogy ez a jelentéktelen külsejű kis ember nem közönséges csavargó, hanem legény a talpán, sőt túlzás nélkül igazi hős. Ezt Július kovácsmester is érezte, s röstelkedve mentegetőzött délutáni goromba viselkedése miatt."