Kelényi György: A barokk művészete

"A késő barokk szemléletének megfelelően megszűnt a világos tagolás, az alá- és mellérendelés a terek között: egyik sem önálló, önmagában érvényesülő, hanem viszonyukat az összekapcsolódás, az összefűzés jellemzi. A pillérek mögött előtűnik a körüljáró tere, de részben takarva, áttekinthetetlenül". E megoldás fokozza a bizonytalanságot, a kiismerhetetlenség, a titokzatosság érzetét. A világos, egyértelmű térérzékelés hiánya is hozzátartozik azokhoz a hatásokhoz, amelyek célja a csoda világának, a földöntúli szférának megidézése az idesereglő zarándokok tömegei előtt. A boltozat nem kőből, hanem könnyű fából készült, ezért a belső szokatlanul tágas, az alátámasztások pedig aránytalanul vékonyak lehetnek, a néző úgy érzi, hogy itt nem érvényesülnek a gravitáció, a statika földi törvényei. Zimmermann nem pusztán gazdag térkompozícióval teremti meg a szemlélőt lenyűgöző összképet: az architektúrával egyenértékű szerepet biztosít az ornamentikának, a színhatásnak és a fénynek is. A támaszokat átszövik, befonják a stukkóból kialakított dús növényi elemek, a csavarodó, tekercsbe fonódó, kerek vagy íves díszítőfprmák. A stukkóval keretezett festmények, kartusok a boltozat peremén a hatalmas mennyezetképet szegélyező, lebegő koszorúvá fonódnak össze. A díszítés már nem a tagozatokra „rátett" és „levehető" elem, hanem a belső tér elmaradhatatlan, elválaszthatatlan része. Az ornamensek azonban nem borítják el teljesen az építészeti formákat, nem változtatják át azokat puszta dekorációvá, hanem inkább a fejezetekre, és a párkányok feletti területre korlátozódnak.
A fény részt vesz a térhatás kialakításában is; oldalról, a körüljáró felől áramlik a belsőbe, és nyitott, fénnyel átjárt szakaszokat teremt. A fényes nyílások és a támaszok sora jelenti a belső tér határát. A fehér falfelület magába szívja és megsokszorozva veri vissza a napsugarakat.
A templom felső zónájában a színek uralkodnak; a díszítmények, a színek gazdagsága felfelé fokozódik, és így felfelé irányítja a tekintetet. Az ornamensek, stukkódíszek és a mennyezetkép színskálája a finomabb tónusoktól a harsány, erősebb helyi színekig terjed. Az alaphangot azonban a fehér falak és az aranyszínű díszítmények összhangja, melege adja, mint a korabeli porcelánokon. A hatás is leheletkönnyű, s a csipkeszerűen finom, törékeny porcelántárgyakéval vetekszik."