Budapest, 2016. Magvető Kiadó, 200 oldal, kiadói papírborítóban, jó állapotban.
1690 Ft
"..gyakori szereplője az a bizonyos „vándorlegény" vagy „szegénylegény", ki a királyleány kezéért felcsap a királyhoz szolgálatra, s örömmel, mert mindössze csak hét nap az ára. „De hét nap nálam hét esztendő!" - mondja néki a király; nos, ugyanezt mondhatom én is a koncentrációs táborról. Sose hittem volna például, hogy ilyen hamar válhat fonnyadt vénember belőlem. Otthon ehhez idő kell, ötven-hatvan év legalábbis: itt három hónap is elég volt hozzá, hogy cserbenhagyjon a testem. Kijelenthetem, nincs kínosabb, nincs elkedvetlenítőbb dolog, mint nap nap után követni, nap nap után számba venni, mennyi pusztult el belőlünk ismét. Otthon, ha túlontúl sok figyelmet nem is fordítottam rá, de általában összhangban voltam szervezetemmel, szerettem - hogy úgy mondjam — ezt a gépezetet. Emlékszem egy nyári délutánra, amikor az árnyas szobában izgalmas regényt olvasgattam, miközben tenyerem jóleső szórakozottsággal simítgatta izmoktól feszülő, napbarnított combom aranypihés, engedelmesen sima bőrét. Most ugyanez a bőr ráncosán fityegett, sárga volt és szikkadt, mindenfelé kelevények, barna karikák, hasadások, repedések, rücskök meg pikkelyek borították, melyek, kiváltképp az ujjaim közt, kellemetlenül viszkettek. - Rüh - állapította meg hozzáértő bólintással Citrom Bandi, mikor megmutattam neki. Csak bámultam ezt a sebességet, ezt a fékeveszett iramot, amivel nap mint nap fogyott, enyészett, olvadt és tünedezett valahová csontjaimról a borító anyag, a ruganyosság, a hús. Mindennap valami újabb dolog lepett meg, valami újabb hiba, újabb rútság ezen az egyre furcsább, egyre idegenebb tárgyon, ami valaha jó barátom: a testem volt. Rá se bírtam már nézni, valami meghasonlott érzés, egyfajta szörnyűködés nélkül; idővel ezért is nem vetkőződtem már le, hogy megmosakodjam, eltekintve az ily fölös fáradalmak iránt való minden kelletlen húzódozásomtól is, aztán a hidegtől, no meg, persze, a cipőtől.
Ez az eszköz, nékem legalábbis, igen sok bosszúságot okozott. Általában, ruhadarabjaimmal, melyekkel a koncentrációs táborban fölszereltek, nem lehettem elégedett, kevés volt bennük a célszerűség és sok a hiba, sőt, kellemetlenségeknek váltak egyenest a forrásaivá - egyáltalán, bízvást mondhatom: nem váltak be. így például az apró szemű, szürke esők idején — amelyeket már az évszak változása tesz ilyenkor tartóssá - a vászonruha merev kályhacsővé alakul át, aminek vizes érintésétől.."