Kittenberger Kálmán: Kelet-Afrika vadonjaiban

"Persze csendes hajtásról szó sem lehet, pedig valószínű, hogy az eredményesebb lenne, mint a zajos. Nem is próbáltam a csendes hajtást, mert nem lett volna szívem megtiltani a szegény bennszülötteknek, hogy izgalmuk és félelmük levezető csatornáját, a pokoli üvöltést megszüntessék.
Úgy találtam, hogy a nőstény oroszlán sokkal könnyebben hajtható, mint a hím. Az utóbbiak szeretnek meglapulni, és mikor a hajtósereg elhalad mellettük, akkor lassan, észrevétlenül kitörnek a hajtásból. Ezt alkalmas talajon gyakran megálfapítottuk a nyomokból. Ha több oroszlán van a hajtásban, akkor biztosan a nőstény jön legelőször a puska elé, és legtöbbször mérges morgással ugrik meg a hajtó elől. A hím óvatosan, hang nélkül és minden fedezetet felhasználva igyekszik elhagyni a hajtott területet.
Ha a vadász történetesen megsebzett egy oroszlánt, és a sebzett visszaugrott a hajtásba, azonnal adja meg a megbeszélt jelet, hogy a hajtok - ha a szükség úgy kívánná - idejekorán fákra vagy fák mögé meneküljenek. Természetesen a hajtást azonnal le kell fújni és a hajtókat nagy ívben a puskához rendelni.
Elmondok egy hajtási élményt, melyre most is bosszankodva gondolok vissza. Egy pompás hím oroszlánt láttunk beváltani, az előző napon csaléteknek kitett zebradögtől a Tirina egy jól ismert és már többször eredményesen meghajtott sűrűjében. Ismertünk ott - mint mondani szokás - minden fűszálat, és úgy tudtam, hogy az oroszlán a legnagyobb valószínűség szerint egy kis földhajlatnál fog kiváltani. Ez előtt alig tíz-tizenkét lépésnyire egy magányos, sűrű bokor állt, és eszményi fedezetül szolgált. Egy darabig figyeltem a sűrűséget, hogy az oroszlán nem vált-e ki, aztán a távoli fákra három embert megfigyelőknek kijelölve, a táborba mentem, hogy a déli órákban megtartandó hajtást megszervezzem."