Lambrecht Kálmán: Az ősvilági élet

"Monográfiájában ugyan csak a Spitzbergákon egykoron élt őshalak egy kicsiny csoportját írta le, de olyan módon, és olyan meglepő eredményekre jutott, hogy a Cephalaspidák monográfiája — így hívják ezeket az őshalakat — a modern paleontológiái irodalom felülmúlhatatlan remekműve.
E sajátságos nevű őshalaknak csak a fejpáncélját ismerjük és ezek is csak körömnagyságúak, Stensiönek azonban ennek ellenére is sikerült ez ősrégi koponyák titkaiba behatolni.
Hogy milyen fáradsággal, kitűnik egyetlen adatból. A munkája 4g-ik tábláján ábrázolt koponya kipreparálása két hónapba telt.
Hiszen a koponya csak körömnagyságú volt, a kőzet pedig, amelyből ki kellett fejteni, keményebb az acélnél!
Stensiö azonban mint összehasonlító anatómus nem elégedett meg a fejpáncél felületének, külsejének megvizsgálásával : be akart pillantani a belsejükbe is. De hogyan? A kőzet hallatlanul kemény. És ő mégis követni akarta az idegek lefutását.
Egyszerűen úgy tanulmányozta tehát kövületeit, mint az anatómus a friss szervezet szöveteit és sejtjeit: ugyanolyan mikrotomot használt, mint az anatómusok — éles kést, amely hajszálfinom metszeteket készít a megvizsgálandó tárgyból. Stensiö mikrotomja természetesen erősebb volt a szövettani vizsgálatokhoz használt készülékeknél — a fő azonban az, hogy sikerült ilyeneket készítenie.
Ez a módszer természetesen annyit jelentett, hogy a megvizsgálandó kövületeket föl kellett darabolnia, azaz hogy tönkrementek. Stensiönek szerencsére száznál több Cephalaspida fejpáncél állott rendelkezésére, úgyhogy
bátran föláldozhatott néhányat finom vizsgálatok céljaira. A feldarabolás azonban máskülönben sem jelentett bajt. Hiszen minden egyes metszési felületet le lehet fényképezni és azután viaszkból meg lehet újra mintázni, úgyhogy a megsemmisült eredeti helj'ett megmenthetők a viaszmodellek."