Lándor Tivadar: Zichy Mihály élete, művészete és alkotásai

"Ütött tehát a szabadulás órája. Mert valóban szabadulás volt a Zichy távozása Pétervárról, az orosz czárok udvarából. Igaz ugyan, hogy a művész sehol annyi szeretetre, olyan pártolásra nem talált, mint Oroszországban; de viszont a czári udvar eseményei, az orosz arisztokrácziával és hivatalnoki előkelőségekkel való társadalmi kapcsolata nemcsak munkálkodásában volt akadály, hanem érdekes, eredeti gondolatvilágának teljes, korlátlan kifejezését, szóval művészi egyéniségének kifejtését is megakadályozta. Zichy Mihály, mint életének eddigi folyásából is láttuk, erőslelkű ember volt. Álkiméletet nem ismert s valóságos vagy vélt igazát soha el nem hallgatta a legmagasabban állókkal szemben sem. De viszont finom lelkülete, nobilis érzése ellene voltak, hogy meggyőződését mindenáron, talán tüntetőén hirdesse. Hisz joggal kérke-désnek vették volna, ha független lelkének az emberek és az emberiség gyengéiről, bűneiről, vak szenvedélyeiről való gondolatait képbe öltötte volna akkor, a mikor éppen azoknak a hatalmasoknak, a czároknak kegyét élvezte, a kik nagyratörő világpolitikájukkal, Isten kegyelméből valóságukkal, korlát- és féknélküli hatalmukkal a Zichy magasan járó szocziális fölfogásával annyira ellentétben állottak. Zichy Mihály tehát, bár mintegy félezernyi alkotása között nem egyben merész eszmét hirdetett* merész művészettel, még sem fejtette ki egyéniségét teljesen úgy, a milyen az a valóságban volt. Udvaroncz-írigyeinek cselszövése tehát nemcsak nem sújtotta őt le, de szinte kapóra jött nagy alkotásokra vágyódó lelkének. Maga is szabadulásnak tekintette a válságot, teljes lelki függetlensége visszanyerésének. Tehette annál könnyebben, mert mint a czárnak tizenöt éven át volt udvari festője, távozásával életfogytiglan tartó évi nyugdíj illette meg őt."