Linda Howard: Mr. Tökéletes

"Persze így is fafej, de legalább olyan fafej, akinek nagy felelősség nyugszik a vállán, és talán Jaine is megértőbb lehetne vele szemben. Azt persze nem tudhatja, mikor alszik, és ha kopogtat az ajtaján, hogy megtudja, könnyen felkeltheti, noha épp ezt akarta megelőzni. Egyszerűen csak egy ideig nem nyírja a füvet, ha látja, hogy szomszédja otthon van. Ez persze nem jelenti, hogy nem hasítana szíjat a férfi rinocérosz bőrrel borított hátából, valahányszor ő zavarja Jaine-t, de megpróbál valahogy kijönni vele. Végül is hosszú évekig szomszédok lesznek.
Úristen, ez a gondolat igazán lehangoló.
Érettsége és emberszeretete tartott is vagy... néhány óráig.
Fél nyolckor letelepedett nagy foteljába, hogy tévét nézzen, meg olvasgasson egy kicsit. Gyakran olvasott a tévé előtt, úgy vélte, ha valami nagyon érdekeset mutatnak, arra úgyis felkapja a fejét. Könyöke mellett lágyan gőzölgött egy csésze zöld tea, és egy-egy hörpintéssel kényeztette magát.
A kicsiny környék nyugalmát hangos csattanás zavarta
meg.
Jaine felemelkedett a székből, lábát belecsúsztatta a szandálba, és kisietett a bejárati ajtóhoz. Jól ismerte ezt a hangot, hallotta már százszor, ezerszer gyerekkorában, mikor apja elvitte magával a tesztpályára, hogy megnézzék, hogyan ütköznek egymással az autók.
A verandák fényei mindenhol felkapcsolódtak az utcában, ajtók nyíltak, és kíváncsi fejek kukkantottak ki rajtuk, mint teknősbékák a páncéljuk alól. Öt házzal arrébb, a sarki lámpa fényében két horpadt fémdarabból álló kusza alakzat volt kivehető.
Jaine kalapáló szívvel rohanni kezdett, gyomra összeszorult, ahogy megkísérelte felkészíteni magát a borzalmas látványra, és próbált visszaemlékezni az elsősegélynyújtás alapjaira.
Ekkor már több ember szivárgott ki a házakból, főként idősebbek, az asszonyok hálószobapapucsot és zsákszerű ruhát vagy hálóinget viseltek, a férfiak jobbára ujjatlan atlétatrikót."