Lyka Károly: Festészeti életünk a milleniumtól az első világháborúig

"De Skutezkynak voltak ügyes versenytársai is. így egyik kollégája megfestette az Amazont, a Mézesheteket, a Zöld dominót, sőt egy felkiáltójeles képet is: Éljen Annuska! A mestert, aki ilyen tájakon járatja ecsetét, Spányik Koméinak hívják. Egy másiktól való a Pici piros alma, a Tud-e váltani?, a Kóstolja meg, be édes!, az Extra passzió, A gourmand. Ezeknek a szüleményeknek mestere Roskovics Ignác.
Ez a két mester egészen a müncheni stílus éghajlatában nevelkedett, s ehhez ragaszkodtak Budapesten is. Ehhez a tudáshoz aztán jó pesti banális, tehát közérthető tárgyat szemelgettek a zsúrok bőségszarujából, s ebből az összeházasításból született a stílusuk. Ők meg voltak vele elégedve, közönségük is, egyébre nem is vágytak. Munkálkodásuk a jövő múzeumában nem a nagy értékek, hanem bizonyára a korszak többi „tünetei" közt fog szerepelni. Sebaj, ez is egyik formája a halhatatlanságnak.
A műfaj, amelyet az imént bemutattunk, rendkívül szapora, mert a nagyközönségnek tetszik, ami kapóra jön számos festőnek. Természetesen nem a legjobbaknak. Java művészeink rá sem hederítenek, a kiváló tehetségek közt nem ismerünk egyetlenegyet sem, aki ebbe a népes csoportba volna sorozható. Sok nevet kellene ide írnunk, hogy legalább megközelítő képét adjuk az idevágó termelésnek. De mi nem statisztikát adunk itt, hanem inkább jellemezni kívántuk ezt a típust idő, hely és érték szempontjából. Az idézett festők stílusa bezzeg nem jelentős, de tanulságosan mutatja keletkezésének történetét. Reflexe a budapesti zsúrok szellemének, amely készen kínálta a tárgyat, de amelyhez a festő nem tett hozzá semmit, ami művét magasabb szintre emelte volna."