Márai Sándor: Csutora

"Kínos vállalkozás ez a világi élet! Valamit akarnak az élőlénytől, idegen nyelven kérlelik és könyörögnek naphosszat - csak tudná, mit akarnak! A nap rövid, annyi a dolga: minden percben történik valami kinyilatkoztatásszerű, minden nap a világ teremtésére emlékeztet, jelenségek merülnek fel a semmiből és buknak alá a megsemmisülésbe, mielőtt értelmüket felfogta volna. Csutora szenved, lázas és izgatott. A hölgy meséli, akinek ágya közelében alszik, a papírkosárban, hogy a kutya legtöbbször már első derengésre felébred, halk sustorgással kimászik az újságpapírpaplan alól, nesz nélkül felkapaszkodik a kosár peremére, csipás szemekkel pislog, s nyiffantás nélkül várja, amíg szólítják. Ellentétben a madarakkal, melyek saját fészkükbe piszkolnak, Csutora finnyásan ügyel, hogy a papírkosár tiszta maradjon. Más egyébre persze nem ügyel. Amilyen tapintatos a hajnali órákban, mikor így könyökölve, néma tisztességtudással várja a hölgy ébredését - számára egyértelmű ez a napkeltével -, olyan kevéssé tapintatos a nap többi óráiban. Teréz naphosszat jár utána komor arccal, rongyokkal és lapáttal, s céltalan, de annál terjedelmesebb feddő és felvilágosító szónoklatokat intéz hozzá. Az úr, aki már nevelt néhány kutyát, s tudja, hogy négy hónapos kora előtt egyeden kutyafajta sem lesz szobatiszta, rossz lelkiismerettel hallgatja a felvilágosító beszédeket. Ha az alkalom úgy hozza, ő maga is rongyot és lapátot ragad, az üveg teli szalmiákszesszel állandóan ott áll a háziak keze ügyében, hogy a szomorú nyomokat eltüntessék a szőnyegekből - de mind e szorgalom, alázat és gondoskodás hiábavaló, mert Csutora anyagcseréje példás. - „Le kell kopogni"
- mondja napjában többször fejcsóválva a hölgy, s már siet a lapát, rongy és szalmiákszesz után. Az első napokban nem is csinál egyebet a háznép, csak törölgeti Csutora nyomait."