Mikszáth Kálmán: Club és folyosó, 1904.

"Kevés ember tudja már, mik voltak valaha az amerikai nyulak. Pedig itt szaladgáltak Magyarországon. Itthon azért hítták őket így, mert szörnyen üldözték a kopók. Bécsben pedig azért, mert nehéz volt őket utolérni.
A Kossuth amerikai tallérjaira alkalmazták ezt a gúnyszót, csakhogy ott is, itt is másféle indokolással.
Élt pedig az amerikai nyulak idejében Aradon egy conservativ lelkületű öreg úri ember, névszerint Bíró Bertalan. «Vén svarzgelbnek» csúfolták, mert még a szabadságharcz idején sem titkolta, hogy a dynasztiához szít. Pedig egy Kossuthtal rokonságban álló Meszlényi leány volt a felesége. Vagy hogy épen azért szított a dynasztiához, mert a feleségével akart kötekedni?
Nagy kegyben állt odafent az udvarnál, magas érdemjele volt, sokszor kínálták előkelő hivatalokkal, de mert beteges volt és már nagyon öreg, semmit sem fogadott el s egészen elzárkózva élt csöndes házában, midőn egy nap az a hír rázta meg, hogy az Imre fiát elfogták a csendőrök és vasra verve vitték Kufsteinba.
Ez a csapás nagyon megtörte; sírt, jajveszékelt, szaladgált fűhöz fához, kutatott, kérdezősködött, miért fogták el a fiát s mikép lehetne kiszabadítani? Míg végre azt a tanácsot kapta, hogy akár miért fogták is el, legjobb lesz, ha személyesen megy föl Bécsbe. Neki ott úgyis csak a száját kell felnyitnia, minden belehull, a mit a szíve megkíván.
Felczihelődék az öreg úr s becsomagolta nem csak a mentét és kalpagot, de az ócska fringiát is. Mert ha már neki kezdett, kész elmenni egész a császár színe elé s térdre borúlni előtte kegyelemért.
De nem kellett. A császár behunyta a szemét és hátratette a kezeit. A mindenható Kempen miniszter uralkodott. Ő Felsége még a kegyelmezési jogot is ráruházta az efajta ügyekben.
Még oda sem ért vén Bíró Bertalan, Kempent már értesíté a rendőrség, hogy jön s hogy milyen ügyefogyott aggastyán. Felülről is figyelmeztették: csínján kell vele bánni, meg kell neki tenni, a mit kér, mert ez egészen jóérzelmű ember.
De elég szívesen is fogadta a miniszter, mikor a madárképű, galambfehér hajú apró emberke egy nap beállított hozzá, eleibe futott, mindkét kezével megrázta a jobbját."