Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén-1979

"Bekerülve a sűrű dróthálójú ketrecbe a kutyafejű kígyó mellé, keresztül-kasul kúszva rajta, kétségbeesetten keresi a szabadulást. Szeme fényesen villan, orrának bőre csakhamar lezúzódik a dróthálón. Egy ideig a ketrec elé guggolva még elgyönyörködöm a pompás, eleven zsákmányban, amely ha nem marja halálra a carnaleaót, veszedelmesebb ellenfél is lehetett volna, így azonban - a mérgeskígyók fogásánál egyébként természetes izgalommal - könnyen sikerült foglyul ejtenem. Különben kígyómarás elleni szérum most sincs a gyógyszeres dobozomban. Túl messze van Urucarától Sao Paulo, a Butantan, Intézet. A kígyómarás ellen egyetlen orvosságunk van - ez egyben a legbiztosabb védelem -, az óvatosság. Ezenfelül csak élesre fent késsel rendelkezünk, meg egy doboz hipermangán kristállyal, amelyet kígyómarás esetén az alaposan felvágott, kivéreztetett sebbe kell beledörzsölni. De effajta önoperációra ez ideig nem került sor.
Alkonyatkor Abilio már vidáman játszadozik a barnacsuhás nősténymajommal, a Benének szánt ajándékkal. Eleonóra már Abilio kezéből eszik. A jó falatért azt is eltűri - eléggé kétségbeesetten -, hogy Abilio, persze madzagon, vállára ültesse. Egyébként Abilio új kedvence - vagy háromméteres pórázon - a tanya szélén egy vén fa léggyökeréhez van kötve. Abilio megmagyarázza: nem akarja, hogy a még vad Eleonórát tüzünk füstje és tanyánk zaja jobban vadítsa.
Vízmenti szállásunk megszépül. A levagdosott lombot, folyondárhulladékot embereim lehordják a gyors sodrú vízbe. Mire a túlparti vadon felett leáldoz a nap, vadásztanyánk rendezett képet mutat.
Éjfél lehet. A Dél Keresztje négy ragyogó csillaga ferdén fekszik rá az égboltra, amikor Abilio enyhén megrángatva függőágyamat, felébreszt. Nyomban magam is felfigyelek a sustorgó, csusszanó zajra, amely hol elhallgat, hol felerősödik.
- Hallod, Senhor? - súgja Abilio, s most már az időközben felébredt Jüannal és Klementinóval együtt hallgatózunk a sötétben. Apró ágreccsenés, avartörés jutott fülünkhöz, mintha valami állandóan egy helyben taposna.
- Mi lehet ez? - töpreng Abilio, majd eltökélten súgja: -Megnézem.
Hangtalanul felveszi puskáját, bőrtokba rejtett kardszerű erdővágó kését oldalára fűzi, s alakja máris belesimul a sötétbe. - Rettenetes! - hangzik fel alig egy perccel később Abilío szava.
Hangjában borzadás érződik. Villanylámpámat fölkattintva rohanok a hang irányába, Jüan és Klementino a nyomomban. Abilio ott áll a fatörzs mellett, ahová az este Eleonórát kötötte, s a szinte sóbálvánnyá változott erdei ember közelében a majom helyett egy több mint ötméteres sucuri csavarodik ide-oda. Madzagon van, mint a majom. A látvány megdöbbentően tragikomikus."