Páll Endre: A gímszarvas és vadászata

"Ha az erdőszegélyekre mégis kukorica vagy gabonaféle kerül, akkor a tejes érés előtt egy kombájnszélességű sávot vágasson a kultúra és az erdő közé, hogy az elhárítást és vadkármegelőzést megkönnyítse, illetve lehetővé tegye. Jó együttműködés esetén még a táblába is belevágat nyiladékokat, sávokat, hogy a bent lakó szarvascsapat vadászható lehessen. A kukoricatáblába csak akkor települ a szarvas, ha ott egyéb élelmet is, vizet és beállóhelyet is talál. A nagyméretű monokultúrák belvizeinek lecsapolásával megszüntethetők az ivó és dagonyázó lehetőségek, ugyancsak felszámolhatók a zárvány erdőfoltok és a nádas-sásos terméketlen területek, amelyeknek híján a szarvas kénytelen az erdőbe visszahúzódni.
A vadkárelhárítás terén azonban a legjobb együttműködés mellett is a vadgazdára hárul a legtöbb feladat. Csak akkor érhet el eredrnényt, ha a területén a vadeltartó képességgel arányos szarvasállományt tart, vagy ha többet, akkor annak eltartásáról külön gondoskodik.
A vadállományt elsősorban megfelelő mennyiségű vadföld üzemeltetésével gondozza, de ezenfelül rendszeresen etesse. Tartsa karban a dagonyákat és sózókat, és nem utolsósorban vigyázzon szarvasai nyugalmára.
A vadászatokat tervezett ütemben szervezze.
A vadászat módja és intenzitása a terület és a vadállomány adottságaihoz alkalmazkodjon. A legdúsabb vadászterületet is tönkre lehet tenni a mértéktelen és tervszerűtlen vadászattal. A hajszolt vad állandóan mozog, sokat károsít, végül elvándorol.
Rendezzen vadkárelhárító vadászatokat, amelyek a károsító vad beállósűrűit érintik.
A nyári zöldhajtások során nem a teríték a fontos — hisz csak vaddisznó lőhető —, hanem a vad átszoktatása kevésbé károsítható területrészekre. A veszélyeztetett mezőgazdasági táblák szegélyét lássa el megfelelő számú magaslessel. A vadkárelhárítás legeredményesebb vadászati módja a les, ahol a lőlehetőséget a magaslesek feltétlenül elősegítik. Jól alkalmazhatók a hordozható lesek, amelyek mindig a károsításnak legjobban kitett szakaszokra telepíthetők át.
Ha ez a gazdálkodási forma és a jó szándékú együttműködés nem elég eredményes, és nagyobb mérvű károk keletkeznek, akkor az ágazatok kénytelenek a védekezés egyéb eszközeihez nyúlni.
Mechanikai védekezés. A jól megépített kerítés tökéletesen védi a területet a vadtól, viszont a legdrágább megoldás. Ezért nyomvonalát csak takarékosan és lehetőleg kevés töréssel tűzzük ki, és csak ott kerítsünk, ahol olcsóbb elhárítási mód nem vezethet eredményre. Nagy erdőterületeket lehetőleg ne kerítsünk be.
A sok kerítés sajnos kellemetlenül akadályozza a szarvasok váltását és mozgását, de nem is lehet cél a vad „kikerítése az erdőből". Fontos a már szükségtelen, elöregedett kerítések lebontása."