Prohászka Ferenc: Szőlő és bor

"A termesztett szőlőfajták a vadon élő szőlőktől származnak ugyan, de tőlük ma már igen sokban különböznek. Ősi helyén a vadon élő,  gondozatlan szőlő szabadon növekedő hajtásai a fára kapaszkodnak fel vagy a földön kúsznak, fürtjei kicsinyek, bogyói aprók, levük savanyú. A szőlő sajátos tulajdonsága, hogy mindig az éves vessző felső, illetve legmagasabb részén levő rügyei hajtanak ki, ezért gondozatlanul nagy területeket képes beborítani, szárrészei azonban hamar felkopaszodnak.
Az ember már sok ezer évvel ezelőtt rájött arra, hogy ha a szőlőt nem hagyja szabadon növekedni, hanem mesterségesen szabályozza, akkor termése több, bogyója nagyobb, lédúsabb, leve pedig cukrosabb lesz. így az apró, silány, kevés cukrot és sok savat tartalmazó bogyójú termésből az ember kitartó munkájával hosszú évezredek alatt nagy fürtű, nagy bogyójú, cukorban gazdag és kiváló zamatú, amellett tetszetős külsejű termés alakult ki.
Később, amikor az ember a szőlőt őshazájától eltérő éghajlati viszonyok közé vitte "és termeszteni akarta, ezt csak a szőlő fejlődésének irányításával, törzsének célszerű alakításával tudta úgy elérni, hogy az ott hasznot hajtóan termeszthető legyen, így, a környezet hatására alakultak ki a szőlő különböző művelésmódjai.
A szőlő törzsének a talajszint feletti magassága az éghajlat szerint módosult, művelés- és metszésmódjai pedig már a fajtától, a talajtól, a termelési céltól és egyéb tényezőktől függően alakultak ki. A szőlőtörzs talajszint feletti magassága tehát mindenütt az éghajlattól függ, amin változtatni nem tudunk. Művelés- és metszésmódját azonban általában céljainknak megfelelően alakíthatjuk vagy módosíthatjuk."