Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

"Szorosan egymás mellett álltak, vagy párosával sétáltak fel s alá a tisztáson, vagy magukban himbálóztak — sok-sok-sok elefánt.
Tumáj tudta, hogy míg csöndesen fekszik Kala Nag hátán, semmi sem történhetik vele; mert még a cserénybe hajtás vad rohanása, tülekedése közben sem esik meg, hogy a vad elefánt felnyúljon az ormányával, és lerántsa az embert a szelíd elefánt nyakából; ezek pedig itt nem is gondolnak emberre ma éjszaka. Egyszer megriadtak, és fülelni kezdtek, amikor lánccsörgést hallottak az erdőből - de Pudmini volt az, Petersen szahib kedvenc elefántja, aki láncát letépte, és dörmögve, szuszogva igyekezett fölfelé a hegy oldalán. Nyilván összetörte a cölöpöket, és egyenesen Petersen szahib táborából jött. És látott Kis Tumáj egy másik elefántot is, akit nem ismert, hátán-mellén mély, kötélvágta nyomokkal. Ennek is valamelyik környékbeli hegyen levő táborból kellett megszöknie.
Végül már nem hallatszott elefántmozgás az erdőből; Kala Nag kimozdult a két fa közül, s a tömeg közepébe lépdelt, kluttyogó, öblögető hangokat hallatva — s most valamennyien beszélgetni kezdtek elefántnyelven, és -jártak-keltek a tisztáson.
Kis Turnáj még mindig Kala Nag nyakára lapult, s úgy nézett le a rengeteg széles hátra, lobogó fülre, meredő agyarra, kis forgó szemre. Hallotta az agyarak csörrenését, amint véletlenül más agyarakkal ütköztek össze; az összefont ormányok száraz zörgését, a roppant vállak és oldalak súrlódását a tömegben s a nagy farkak folytonos csapkodását, suhogását. Aztán felhő takarta el a holdat, és Tumáj fekete sötétségben hevert, de a nyugodt, állandó súrlódás, lökdösődés, öblögetés változatlanul folyt tovább. Tudta, hogy Kala Nag körös-körül van véve elefántokkal, s hogy lehetetlen kiszakítani ebből a gyülekezetből - hát összeszorította a fogát, és vacogott a hidegtől. A cserényben legalább fáklyafény és kiáltozás volt, de itt egyes-egyedül van a sötétségben - s egyszer egy ormány fölemelkedett, és megérintette a térdét."