Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok, sivatagi vadásznapló

"A Merga-oázis hosszan, két-három kilométerre is elnyúlik. Néhány pálma és tamariszk-bokor zöldellik benne. Van két kiásott vízgödre is, ezekből itatnak a néhanapján erre vetődő, nomád bennszülöttek karavánjai. Az oázis különben lakatlan. Az első vízlyukhoz érve, legottan nekikészülődtünk víztartályaink megmerítéséhez, amire azonban mégsem került sor. Félméteres varánusz - óriásgyík - felpuffadt, zöldesfehér teteme díszítette a lyuk mélyén feketéllő vizet. Jóllehet, A. kihúzta a kútba ugrott sárkányt, iváshoz mégsem jött meg a kedvünk. Másnap saját magunk ástunk le, és nemsokára szép tiszta vízre akadtunk. Egész szokatlan volt ismét megmosdani. Ma reggel a sátrak előtt, kövér, halványsárga skorpiót fogtunk. Az első élőlény Wadi Halfa óta. Az sem él már. Skorpiónak nem kegyelmezünk. Friss vadnyomokat találtunk a tegnap ásott kutunk mellett – négy addaxnak nyomát! Sosem láttam még addaxnyomot, mégis könnyen felismerem, annyira különböző a többi antilopfajták csapásától. Majdnem kerek az addaxnyom, olyanforma, mint a háziborjúé. Csodálatos! Eddig egyetlen vadnyom sem mutatkozott sivatag szerte. Tegnap ástuk a kutat, és még aznap éjjel látogatói akadtak. Ismeretlen távolból, a sárga homokóceán semmiségéből jöttek, sugáregyenesen, neki az alig látható vízgödörnek. Ittak, aztán ismét nekivágtak a homoknak. Nem látták a kútásást, szagát sem igen vehették a víznek, miféle mágnes vonzhatta ide őket? Egyik kocsival elfutottunk a nyomok után. Könnyű volt követni őket. Akárcsak otthon, éjjeli hóesés hajnalán, a legfrissebb disznónyomot. Huszonnégy kilométert jöttünk a kúttól, mikor megpillantottuk az addaxokat. Hófehér kabátjuk ott villogott a láthatáron, hosszú, vékony szarvuk tisztán kirajzolódott az égbolt-háttéren. Úgy álltak ott, mint valami nem ide való tünemények, négy eltévedt sivatagi vándor. Sehogy sem illettek ebbe az élettelenségbe. Pedig nyilván jól érzik magukat, nem számkivetésben tartózkodnak itt. Teljes gázzal feléjük hajtottunk."