Debrecen, 1929. Debrecen és a Tiszántúli ref. egyházkerület, 322 oldal, fekete-fehér képekkel illusztrálva, 20. századi álbordás félbőr-kötésben, az eredeti papírborító eleje a címlap elé beragasztva, az első 2 lap szélén vízfoltok, ettől eltekintve, szép gyűjtői példány.
Ritka!!
Kiadó:
Debrecen és a Tiszántúli ref. egyházkerület
35000 Ft
"..akik az utcákon való patrolyozásra valának kirendelteivé, amint a török árestomnak neveztetett nagy épület mellett bekanyarodnának, egy fekete köpönyegbe burkolózott alakot látának hirtelen egy házból kijönni, mely őket észrevevén, gyorsan a kapu alá húzta magát, mintegy elbújni törekedvén előlük.
Rendelet lévén pedig kiadatva, hogy minden, akár jó, akár rossz lélek, aki este a kapuzárás órája után, amit a nagy toronyból kürtökkel hírül adnak, lámpás nélkül jön ki az uccára, vagy anélkül járkál a városban, elfogassék és éjszakára a közelebbi őrállomáson bezárassák, reggel pedig fizessen egy tallért, ha úr, felet, ha szegény ember, ha pedig nincs neki, üdvösségesen meglapátoltassék.
A két darabont tehát meg akará állítani a szemközt talált éjjeli járkálót; Wurmdruckernél ugyanis lévén egy papiros hártyából készült lámpa, amit össze lehet nyomni, azt előre tárta, hogy a physionomiájába lásson, Kebluska pedig neki feszíté az alabárdot, rákiáltván erős szóval: „Ki vagy? Wer da? Chto szi?", hogy minden nyelven megértse.
De a megszólított semmiféle nyelven nem válaszolt, hanem volt nála egy hosszú pálca, azzal úgy kivágta Wurmdrucker kezéből a papiros lámpást, hogy az összevissza szakadt s odább akart futni; a Kebluska azonban úgy döfött hozzá, hogy az alabárd hegye a köpönyegén keresztül a ház kapujába hatolt s ekként odaszegezte a futamodót, akit aztán a két darabont megfogott és kezeit hátra kötözve, úgy hajtott maga előtt a török árestom mellett levő subákig, ott pedig belökék őt abba a sötét kamarába, amelyben a hamut szokták tartani.
Az elfogott kószáló nem akará megmondani, hogy kinek hívják, a darabontoknak pedig lámpásuk nem lévén, nem láthatták meg az arcát; hanem egyre kérte őket és könyörgött, hogy bocsássák szabadon, ennyi meg ennyi pénzt ad nekik érte.
A darabontok erre még jobban megijedének; azt hitték, hogy tán valami gonosz kémet fogtak el és semmi kincsért ki nem bocsátották volna reggelig kezeik közül, még nagyobb jutalmat remélve, ha őt reggel a bírónak által adják. Ha az száz aranyat ígért nekik, ők bizonyosnak hitték, hogy a bíró kétszázzal fogja jutalmazni; reggel azután kibocsáták a foglyot, hogy majd viszik a bíróhoz, s íme ki volt a fogoly?. . . Maga a bíró.
Nesze nektek kétszáz arany! A két darabontnak szeme, szája elállt az ijedtségtől; azt sem tudták hirtelenében, mit mondjanak? Doránczius uram semmit sem szólt nekik, hanem sietett haza, s még azon a napon a két darabontot valami hitvány praetextus alatt, talán garázdálkodás, vagy szitkozódás vádjából befogták, betették a Pontius Pilátusról neveztetett börtönbe, a holott, a míg Doránczius uram bíró marad, bizonyosan ott fogja vala őket felejtem. Erről a titokról tehát nem tuda meg senki az idő szerint semmit; olyan jól el vala az téve, mintha a temetőbe volna eltemetve."