Szentkirályi Zoltán: Az építészet története, Újkor - Barokk

Középpontban a Sta. Maria Maggiorét ábrázolja attól futnak szét sugarasan, csillagot formázva, egyenes utak a S. Giovanni in Lateranóhoz, a Sta. Croce in Gerusalemméhez, a S. Lorenzo fuori le Murához, a Sta. Maria del Popolóhoz és a Trajanus oszlophoz, amelyre 1587-ben az egyházalapító Péter apostol szobrát állították. Ezeken kívül jelöl még a rajz egy sugárutat a S. Giovanni in Laterano és az őskeresztények vértanúságának színhelyeként tisztelt Colosseum között, s feltünteti az akkor még épülőfélben lévő, IV. Pius idején elkezdett sugárutak. Fontana feljegyzéséből tudjuk, hogy a nagyszabású tervnek ez csupán az első üteme volt. A pápának szándékában állt további utak megnyitása is, amelyek a rajzon szereplő emlékeket kapcsolták volna közvetlenül össze s az egész útrendszert hozzáfűzték volna a Vatikánhoz. A szándék nyilvánvaló. A város életében fontos esemény volt az időszakomként meghirdetett jubileumi év, amikor zarándokok tömege özönlött Rómába, hogy felkeresse a nagy bazilikákat, s ünnepélyes processzióval sorra járja a vértanú szentek emlékhelyeit. A polgárság ebből számottevő jövedelmet húzott, az egyháznak pedig - a szintén nem megvetendő anyagi haszon mellett - a propaganda felbecsülhetetlen lehetőségeit kínálta. A nagyobb „idegenforgalom" közvetlen haszna, a pápai állam növekvő gazdasági ereje, valamint az, hogy a haza térők ennek a hírét vihették magukkal, jelentős mértékben hozzájárult az egyház tekintélyének és politikai befolyásának a szilárdulásához. Alapvető érdek volt tehát, hogy a zarándokok száma emelkedjen. V. Sixtus mindenekelőtt erre törekedett. A körmenetek útvonalának látványos kiépítésével a város vonz erejét akarta fokozni. S ehhez a legcélravezetőbb módszert választotta: egyenesen futó, aránylag széles utakkal kapcsolta össze a jelentősebb kultuszhelyeket. A megoldás látszólag hagyományos, a városfejlesztésben már addig is alkalmazott eljárást követi. A látszólagos egyezés azonban igen lényeges különbségeket rejt. Hogy a változást jobban érzékeljük, nézzük meg ismét a század első felének sugárútjait. III.Pál koráig minden egyes új út külön életet él. A reneszánszban megkövetelt rendet hasítja be az esetlegesen nőtt település lakóházainak véletlenszerű. Valahonnan elindul, s bizonyos távolság után egyszerűen abbamarad. Önálló léte a fontos, nem pedig az, hogy már az indításnál meghatározottan a kitűzött célra rávezessen. Az V. Sixtus idején létesített utak egy összefüggő, nagyobb léptékű rendszer elemei.