Szigethi Ágnes: Francia festmények a XVII-XVIII. századból

"Megállapították a művészet nagy'alkotóinak és a művészi eszközöknek a hierarchiáját: a legnagyobbak az antikok, Raffaello, és az élők között Poussin. A rajzot illeti meg az elsőség a színnel szemben, mert az előbbi az értelemhez, utóbbi csak az érzelmekhez szól. A témák között a „történeti" tárgy (amelybe nemcsak a szigorúan vett történeti ábrázolást, hanem a vallásos és mitológiai tárgyat is sorolták, az életképet azonban nem) áll a rangsor élén az alacsonyabb rendűnek nyilvánított csendélet, tájkép és életkép előtt. A művészet célja a természet utánzása — de az értelem törvényei, a perspektíva, az arányok és a kompozíció szerint. Fő törekvés volt a szenvedélyek ábrázolása, amelynek helyes módszeréhez bonyolult rendszert dolgoztak ki. A fiatalok oktatásában kialakították azt a gyakorlatot, amely a művészképző intézményekben lényegében a mai napig érvényben van, s amelynek célja a mesterség elemeinek biztos elsajátítása: az antik mesterek után újabb mesterek másolása, s csak ezután következnek a természet, azaz élő modell utáni stúdiumok. Ezt a rendszert tökéletesítette, illetve egészítette ki az 1666-ban alapított római Francia Akadémia, amelynek intézménye a fiatal franciák számára biztosította az olasz művészet folyamatos tanulmányozásának lehetőségét, az olasz művészet impulzusainak megújulását, és ezáltal védelmet nyújtott a tradíciók megcsontosodása ellen, még a XVIII. és XIX. században is.
Az Akadémián a vezetést kezdettől a művészi tehetségen túl a szervezés itt már elengedhetetlen képességével is rendelkező Charles Le Brun szerezte meg, aki akadémiai posztjáról egyben a század harmadik negyedének francia festészetét is igazgatta és irányította. Ez a periódus XIV. Lajos uralkodása alatt Colbert miniszterségével esik egy időbe. A kor művészete az ő irányításával vált a Napkirály uralkodásának fényét híven kifejező nagyszerű politikai eszközzé. Az alkotók szerepe politikai lett: a francia király, Európa leghatalmasabb monarchája számára nagyságát a kortársaknak és az utókornak is méltón hirdető ragyogó környezetet kellett létrehozniuk."