Ternai Zoltán: A gépkocsi

2. A mechanikus fék működése és részei

A mechanikus fék fékpofáinak két vége közé hosszúkás alakú elfordítható fékkulcsot szerelnek. Ha a fékkulcsot tengelyénél fogva elfordítjuk, akkor az a két fékpofának a fékkulcshoz támaszkodó végét szétnyomja, és a fékpofák nekifekszenek a fékdob belsejének, létrehozva a szükséges súrlódóerőt.
A fékhatás az alkalmazott erőtől függ. A súrlódás növelésére a fékpofára süllyesztettfejű szegecsekkel nagy tapadóhatású sajtolt azbesztbetéteket szegecselnek. Ezáltal aránylag kisebb erőkifejtéssel is nagy fékhatást lehet elérni. Ha a fékpedált elengedjük, a visszahúzórugók a fékpofákat egymáshoz húzzák, tehát azok a fékdoboktól eltávolodnak, és a fékhatás megszűnik. Egy rugó egyben a fékpedált is visszahúzza nyugalmi helyzetébe.
A 80. ábrán látható, hogy a fékpedálnak az a karja, amelyikre a vezető fékezéskor rálép, hosszabb, mint a rudazatot húzó kar, a fékerőt tehát áttételezés növeli. További áttételezést kapunk a fékkulcs mérete és a tengelyét elfordító kar hosszúsága révén.
A fékezés biztonságának alapfeltétele, hogy valamennyi kerék egy időben és terhelésének megfelelő mértékben fékeződjék. Ennek biztosítására a mechanikus fékeknél a működtető rudazatot vagy az acéldrótköteleket közbeiktatott kiegyenlítő szerkezettel látják el. Minthogy ezek a szerkezetek megnyúlnak, elállítódnak, a mechanikus fékeknél ezért nem minden kerék fékez egy időben és kifogástalanul. Ehhez járul még, hogy a gépkocsivezető ei idézi elő a fékhatást. Ezért nagyobb méretű járműveknél a mechn már emiatt sem kielégítő."