Vég Gábor: Magyarország királyai és királynői

"A Bécset ostromló Kara Musztafa nagyvezír elől Lipót Linzen át Passauba menekül. A császári fővárost csak 1683. szeptember 12-én mentik fel a Szent Liga seregei. Ettől kezdve megfordul a háború menete. 1684-től egymást követik a Habsburg sikerek, ezek közül kiemelkedik Buda visszavétele 1686-ban. Savoyai Jenő herceg diadalainak eredményeképpen az 1697-es zentai csata után, a Temesköz kivételével, felszabadul a török alól az ország. Az 1699. évi karlócai béke lezárja a hódoltság korát.
Lipót már „menet közben" benyújtja a magyar rendeknek a számlát. Az 1687-es pozsonyi országgyűlésen a fő- és köznemesség kénytelen lemondani a „ius resistendi"-ről (ellenállási jog) és a szabad királyválasztás jogáról. Törvénybe iktatják a Habsburg-ház német és spanyol férfiágának elsőszülöttségi elv szerinti örökösödését. Erdély is osztrák fennhatóság alá kerül az Apffy Mihállyal kötött egyezség alapján. A viszonyt az 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum szabályozza.
A török feletti sikerek árnyékában ismét mozgásba lendül az abszolút hatalom gépezete is. Kollonich Lipót esztergomi érsek tervei szerint bizottságot hoznak létre a Magyar Királyság újjászervezésére. A gyakorlatban az osztrák örökös tartományok mintájára akarják igazgatni az országot. Bár a birodalom nem magyar területei kétségtelenül anyagi áldozatot hoztak a török kiűzéséért, az önkényes birtokrendezés, a fegyverváltság fizetésének kötelme és főleg a törvényellenesen kivetett adók az abszolutizmus újrakiadásának megannyi jelét jelentik. A katolikus svábok betelepítésének szervezése és a birodalmi arisztokrácia magyar tisztségekbe helyezése pedig nehezen értékelhető magyarbarát intézkedésnek. A protestánsok minden korábbi mértéket felülmúló üldözése - gondoljunk csak Caraffa tevékenységére - már senkit sem lep meg."