Vertse Albert: A kert madárvilága

"A madárcsapatok már kora tavasszal, a költési idő kezdetén, a vonulási út befejezése után párokra szakadoznak. Tollazatuk ekkorra, különösen a hím állatoké, már kiszínesedett, gyakran különleges, csak ilyenkor látható színekben pompáznak, az éneklésben járatosak pedig énekművészetük fáradhatatlan csillogtatásával igyekeznek párjuk vonzalmát biztosítani. A tavasz előrehaladtával a párocska mindjobban összetart, elkülönül s amikor a megsűrűsödött növényzet már kellő védelmet nyujt, alkalmas helyet keres a fészek megépítésére. - Oduban költő madaraink megfelelő odvas fákat, bokorban, lombos fák koronájában fészkelők pedig sűrű lombokat, kedvező alakulású, jól takart ágcsomókat keresnek, ahol a faji igényeiknek megfelelő táplálékot és a biztonságot is megtalálják. Ilyen hely azonban az erdőben sincs mindenütt. Ott is vannak aljnövényzet nélkül való csupasztörzsű szálerdők vagy oly részletek, amelyek az uralkodó széliránynak szembefeküdve szélnek, esőverésnek a legjobban ki vannak téve, nincs a közelben ivóvíz stb. Természetes dolog, hogy az ilyen helyen kevés lesz, vagy talán nem is fészkel madár. Míg az erdőknek, erdős hegyoldalaknak délnek néző, sűrű bokros zugai, különösen ha még valami patak is csordogál a közelben, az erdőben lévő öreg odvas fák, a hegyek között húzódó vízmosásos szurdokok széleit szegélyező bokrok, fák szövedéke rendszerint sűrűn lakott, kitűnő madártanyák. A madárvilág két csoportra különíthető a frissen kelt fiókák fejlettsége szerint. Ha a fiókák sűrű pehelytollazattal vannak borítva s a tojásból való kibúvás után néhány órára már saját lábukon keresik meg az élelmet, a szülői gyámolítás pedig csupán az élelem felkeresése, az időjárás és a ragadozók elleni védelemben nyilvánul meg, fészekhagyó madaraknak; ha pedig a fiókák csupasz-magatehetetlenül, vakon bujnak elő a tojásból s szülőik folytonos táplálása mellett tollazatuk teljes kifejlődéséig a fészekben együtt maradnak, fészeklakó madaraknak nevezzük."