Winston S. Churchill: A második világháború I-II.

"A brit és a francia kormány akkor még nem tudhatta, miféle ember az, akit Sztálin a szovjet külügyek élére állított. Pedig érdemes rá, hogy bemutassuk. Vjacseszlav Molotov rendkívüli képességekkel rendelkező, hidegvérű és kíméletlen férfi volt. Sértetlenül került ki azokból az iszonytató veszedelmekből és megpróbáltatásokból, amelyekkel a forradalom győzelme után valamennyi bolsevik vezetőnek szembe kellett néznie. Olyan társadalomban élt, sőt tört egyre magasabbra, amelyben mindig más alakot öltött az intrika, és állandó volt az életveszély. Ágyúgolyó formájú feje, fekete bajusza, megértő pillantása, rezzentéstelen, lapos arca, ügyes beszéde híven tükrözte jellemét és rátermettségét. Mindenkinél alkalmasabb volt rá, hogy egy kiszámíthatatlan gépezet politikájának eszköze legyen. Jómagam csak egyenlő félként találkoztam vele, olyan beszélgetések alkalmával, amikor néha a humornak is jutott egy csekélyke szerep, vagy banketteken, amelyeken zavartalanul mondta egyre újabb banális és semmitmondó pohárköszöntőit. Sohasem láttam embert, aki nála tökéletesebben testesítette volna meg a robot fogalmát. Mindennek ellenére azonban mégiscsak szemlátomást józan és kínosan csiszolt modorú diplomata volt. Hogy milyen volt a beosztottjaihoz, nem tudhatom. Hogy milyen volt a japán nagykövethez éveken át, miután a teheráni konferencián Sztálin megígérte, hogy megtámadja Japánt, ha egyszer a német hadsereget legyőzzük, az kiderült a beszélgetéseikről készült feljegyzésekből. Egymást követték az óvatos faggatózások, a félénk kérdezősködések, de ő végig rendíthetetlen nyugalommal burkolta áthatolhatatlan homályba és semmitmondó, hivatalos korrektségbe kormányának céljait. Egy résnyi fényt sem engedett rájuk vetődni. Egyetlen felesleges hangot sem adott ki. Mosolya maga volt a szibériai tél, szavait mintha patikamérlegen mérte volna ki, de közben előzékenyen viselkedett, s mindez együtt a szovjet politika tökéletes végrehajtójává avatta azokban a halálos években.
Vitás kérdésekről hasztalan levelezett vele az ember, és ha erőltette a dolgot, mindenféle hazugság és sértés volt az eredmény, mint hamarosan néhány példából látható is lesz. Egyetlenegy alkalommal éreztem úgy, hogy természetesen viselkedik, emberi lény gyanánt. 1942 tavaszán történt. Az Egyesült Államokból hazafelé tartva megállt Nagy-Britanniában. Alá volt írva a brit-szovjet egyezmény, és Molotovra veszélyes repülőút várt még. A titoktartás kedvéért a kerti kijáraton át távoztunk a Downing Streetről. A kapuban megmarkoltam a karját, egymás szemébe néztünk. Úgy láttam, hirtelen meghatottság vesz erőt rajta. A maszk mögött megjelent az ember. Viszonozta a szorításomat. Szótlanul kezet ráztunk. Igaz, akkoriban életre-halálra összefonódott a sorsunk. Molotov, mióta az eszét tudta, testközelből ismerte a teljes felfordulást és a pusztulást."