Zádor Anna: Klasszicizmus és romantika

"Nem könnyű e korszakrész időhatárait megvonni. Az újabb kutatások olyan sok tekintetben módosították a régen megszokott, stílusok szerint meghatározott korok előzményeit és utóéletét, kimutatva a stílusok párhuzamosságát és összefonódottságát, hogy a szokványos időhatárok is meginognak, a feszes stílusnormák elmosódnak. Szerencsés fejlődés ez, mert a régen inkább formai jegyek alapján meghatározott művészi stílusokat sokkal gazdagabb háttérrel látja el, jobban kapcsolva őket a társadalomban végbemenő változásokhoz, a megnyilatkozások sokféleségéhez. Aligha valószínű, hogy a társadalom megnyilvánulásainak sokféleségéről épp a művészet ne adna hírt, noha ez a híradás nem puszta visszatükröződésben, hanem természetesen összetett áttételekben jelentkezik. Ezért nem kell bánkódni a megszokott és ezért már kényelmes fogalmak háttérbe szorulásán, olykor teljes átértékelésén; nem a lényeg változott meg, csak a megközelítés útjai, mert mélyebben ásunk le az alapokig, magasabban jár a tekintetünk, hogy átfogja azt a gazdagságot, amelyet áttekinteni és elrendezni kívánunk.
Ugyanis éppen ez a most tárgyalandó szakasz rendkívül gazdag kimagasló jelenségekben. Önmagában már ez a körülmény is megnehezíti annak az alapelvnek a szigorú betartását, hogy az uralkodó stílus jelenségekből kell kiindulnunk, s azok a mérvadóak a korszak elnevezésének, sőt a tárgyalás fő szempontjainak a meghatározására. Ezt az elvet annak tudatában valljuk magunkénak, hogy alkalmazása nehéz, és csak akkor válik következetessé, ha magas látószögből áttekintjük az egészet. Mert ha a klasszicizmus kivirágzásának és uralmának kora is ez a szakasz, hogyan kezeljük Goya gazdag munkásságát, amely mentes a klasszicizmus szokásos ismérveitől, vagy miért tekinthető pusztán klasszicista építészetnek az úgynevezett francia forradalmi építészek munkássága, új építészeti felfogása, amely a klasszikából csak bizonyos elveket és elemeket használ fel. Mindez és még sok más jelenség csak kivétel talán, amely előtt illő tisztelettel, de tanácstalanul állhatnánk, mert a szokványos keretben nem tudja őket elhelyezni a kutató. Ilyen bizonytalansággal nem dolgozhatunk, ez nem elégítené ki sem a szakembert, sem az érdeklődőket. Érvényesítjük azt az alapelvet, hogy a legnagyobb tehetségek is csak korábbi eredmények felhasználásával és továbbfejlesztésével érik el a szemünkben új, sokszor döbbenetes hatást, amelyet - talán - nem minden esetben tudunk meggyőzően megmagyarázni, de ezt csak jelenlegi tudásunk hiányosságainak, és nem a jelenség egyszeriségének, érthetetlenségének a számlájára kell írni."